Az Alacskai Református Egyházközség Honlapja

Zenés-ifjúsági istentisztelet

2009-04-21 08:15:47 / Kemény István

2009. április 19-én, vasárnap zenés-ifjúsági istentiszteletet tartottunk templomunkban.

 

Az istentiszteleten meghívott vendégünk, Janka Gábor kazincbarcikai görög katolikus parókus szolgált.

 

Bizonyságtételében Isten üzenetét tolmácsolta, melyben fő szerepet kapott az a kérdés, hogy az életben meg tudjuk-e találni a helyes irányt, amely felé fordulva indulnunk kell.

Meg kell látnunk, hogy mit kínál számunkra a világ és mit ad elénk Isten Jézus Krisztus által. Ha meg van bennünk az elhatározás és készek vagyunk a döntésre, akkor nekünk kell megtennünk az első lépést elsősorban Isten felé, de nem utolsó sorban egymás felé, korra, nemre és felekezetre való tekintet nélkül. Csak így válhatunk olyan tanítványokká, akik ma is be tudjuk tölteni elhívatásunkat Isten dicsőségére. 

 

Köszönjük parókus testvérünk szolgálatát, mely gyülekezetünk minden jelenlévő tagjának lelki megerősödését szolgálta és a jövőbe vetett reménységét táplálta.

Életére, családjára, szolgálatára és gyülekezetére Isten áldását kérjük.

 

Az éneklést gyülekezetünk ifjúsági zenekara, az Egyetlen Út vezette.

 

Köszönjük a segítséget Mezey Emesének a videófelvételért, Töltszéki Ádámnak és Bruncszlik Ákosnak a projektorok kezeléséért.

Köszönetünket fejezzük ki a Tiszáninneni Református Egyházkerület Missziói Központjának és a Lévay József Református Gimnázium és Tóth Pál Diákotthon vezetőségének, hogy rendelkezésünkre bocsátották a digitális kivetítőket.

 

A zenés-ifjúsági istentiszteletről készült fényképek a következő kapcsolódó linkre kattintva tekinthetők meg: