Az Abaúji Református Egyházmegye honlapja

 

„Isten Igéje élő és ható” Zsid. 4,12/a. Találkozó a Biblia Évében

2008-09-02 15:20:42 / Adminisztrátor

Országszerte kiállítások, előadások, ünnepi istentiszteletek sokasága hívta, hívja fel a figyelmét hívő és a hit iránt mindezidáig fogékonyságot nem mutatott embereknek a Bibliára. Ennek nem titkolt célja az, hogy minél többen minél többször vegyék kézbe, és olvassák a Szentírást, Isten kijelentését, ebből nyerve erőt, reménységet, örömet életük folytatásához.

 

Abaújban is voltak gyülekezeti rendezvények szép számmal ennek jegyében, s az egyik lelkészértekezlet főtémája „A Kassa völgyi (Abaúji) Református Egyházmegye és a Vizsolyi Biblia” lett, amikor Dr. Szabó András professzor előadásából tanulhattunk.

A helyi, kisebb közösségeket érintő alkalmak megkoronázása volt a szeptember 20-i nagy egyházmegyei találkozó Göncön. A rendezvény neve és célja is ez volt: találkozó. „A Kassa völgyi Egyházmegye találkozója a magyar nyelvű Biblia bölcsőjénél.” Találkozásra készültünk ezen a napon a mi Urunkkal, aki Igéjében kijelenti magát, találkozásra a bibliafordító prédikátor, Károlyi Gáspár örökségével, és találkozásra egymással. Egymással, akik azon a területen élő magyar reformátusok vagyunk, amely Kassa völgyi Egyházmegyének neveztetett a 16. század végén, ma pedig két ország területén az Abaúj-Tornai és Abaúji nevet hordozza.

Buszokkal, személyautókkal érkeztek a felvidéki és a magyarországi gyülekezetek küldöttségei lelkipásztoraik vezetésével. A gönci templom megtelt. Zengett a zsoltár Szenczi Molnár Albert fordításában: „Adjatok hálát az Istennek, imádkozzatok szent nevének.” Az istentiszteletet Csomós József püspök tartotta, aki nemcsak a gönci eklézsia élén, de az egyházkormányzói székben is utóda Károlyi Gáspárnak. Az igehirdetés textusa a napi ige volt, Mk. 9,1. Az istentiszteleten szolgált a jelenlévők nagy megelégedésére a Gönci Református Gyülekezet Vegyeskara.

Az istentisztelet végeztével a két egyházmegye esperesének köszöntője után került sor az Abaúji Református Egyházmegye jelképeinek ünnepélyes bemutatására. „Bevonult” a címerrel ékesített hófehér zászló. A Pécsi L. Dániel által művészien megtervezett címer történelmi múltunk, jelenünk, önazonosságunk és önbecsülésünk fontos szimbóluma. Kifejeződik benne a Tiszáninneni Egyházkerülethez való szoros kötődés csakúgy, mint a történelmi Abaújhoz való kapcsolódás. A nyitott Biblia és a stilizált nyomóprés az egykori híres vizsolyi nyomdát jelképezi, ahol a Károlyi Gáspár gönci prédikátor által lefordított első magyar nyelvű teljes Szentírást kinyomtatták 1590-ben.

A Biblia Évében, a magyar Biblia megszületésének helyén büszkeség töltötte el a jelenlévőket, hogy olyan szimbólumokkal lettünk gazdagabbak, melyek jelentése mindenki számára közérthető; és szellemi üzenete a múltból a jelenen át jövőbe mutat. Minden résztvevő magával vihette fénymásolatban a címer képét, melyen a vezérige így olvasható: „Segítsd meg népedet, áldd meg örökségedet…” Zsoltárok 28, 9a.

Ünnepi alkalmunk harmadik blokkjában két előadás bővítette ismereteinket Károlyi Gáspár lelkipásztor munkásságáról, élete fő művéről, a bibliafordításról, nemkülönben annak hasznáról és hatásáról. Az előadásokat Géresi Róbert abaújszinai és Sipos-Vizaknai Gergely vizsolyi lelkipásztorok tartották.

Ezen a napon történt meg a Károlyi Gáspár emlékpark megnyitása is. Az egyházkerület elnöksége nevében Ábrám Tibor főgondnok mondott rövid beszédet, majd átvágták a nemzetiszín szalagot, megnyitva ezzel a művészien tervezett, szépen kialakított templomkertet a gönciek és minden Göncre látogató számára. Abaúj reformátussága nevében az Egyházmegye Elnöksége koszorúzással tisztelgett az egykori gönci prédikátor, Károlyi Gáspár szobra előtt.

Méltó befejezése volt az egyházmegye Biblia Évi főrendezvényének az a koncert, melyen Gryllus Dániel és Halmos Béla művészek Pál apostol megzenésített verseit adták elő őszinte átéléssel, közvetítve az ünnepi gyülekezetnek Istennek az apostol által adott kijelentését.

A lelki és szellemi táplálék mellett igyekeztünk gondoskodni a résztvevők testi táplálkozásáról is. A szünetben mindenki finom és bőséges ebédet fogyaszthatott el az iskola ebédlőjében. Az ebédszünetben legtöbben megtekintették a színvonalasan berendezett Biblia Kiállítás anyagát, valamint a gyülekezeti teremben végignézhették az egyházmegyénk templomait bemutató DVD filmet.

A gönci őszi rendezvények sorába szépen illeszkedő egyházmegyei ünnepség sokakat gazdagító, összetartozásunkat erősítő és hiszem Istentől megáldott alkalom volt. Újra átéltük (hivatali elődömet nem először idézve): jó volt, jó nekünk Abaújban reformátusnak lenni. Legyen érte dicsőség Istennek!

 

Galéria

IMG_5165.jpg IMG_5109.jpg IMG_5112.jpg IMG_5114.jpg IMG_5117.jpg IMG_5121.jpg IMG_5124.jpg IMG_5131.jpg IMG_5146.jpg IMG_5149.jpg IMG_5157.jpg IMG_5158.jpg IMG_5169.jpg IMG_5164.jpg IMG_5175.jpg IMG_5183.jpg IMG_5176.jpg