Kitekintő

  • Égni, de közben nem kiégni

    Május 10-ig lehet jelentkezni a Gyökössy Intézet azon nyári programjára, amely kifejezetten kerületünk lelkipásztorai számára hírdettek meg. Az intézet programja a lelkipásztorok lelki épülését és az elhívásban való megerősödését szolgálja.
  • Az élet vize Sátoraljaújhelyen

    Harmadik alkalommal rendezi meg a Tiszáninneni Református Egyházkerület azt a missziói alkalmát, amelynek helyszíne egy város főtere. Idén május 11-én, szombaton 13 órai kezdettel Sátoraljaújhely ad otthont alkalmunknak.
  • "Ez az a nap" jön Miskolcra

    A június 1-én zenés dicsőítő rendezvény miskolcra látogat. Április 23-i sajtótájékozatón azt is megtudtuk, hogy az esemény kiemelt fellépője Chris Tomlin, a modern gospel egyik legismertebb képviselője lesz.
  • Zsinati összefoglaló

    A Magyarországi Református Egyház XV. zsinati ciklusának kilencedik ülésének rövid összefoglalóját olvashatják.
  • Akik sokakat az igazságra visznek

    Április 3-án lett volna 95 éves Dr. Mészáros István az egyházkerület volt püspöke, az újra indult sárospataki teológiai tanára. Születésének 95. évfordulója apróján olvashatják összeállításunkat.
  • Megjelent a reForrás húsvéti száma

    Húsvéti számunkban kiemelt helyet kap a Sárospataki Hittudományi Egyetem és az Élő Ige éve, de ezen az éven is fogalkozunk a házasság hetével, az egyetemes imahéttel, és gyülekezeteink és intézményeink is beszámolnak a karácsony óta eltelt időszakról.
  • Magyar Érdemrendet kapott Dr. Dienes Dénes

    Március 15-én a Magyar Érdemrend lovagkeresztjét adományozták Dr. Dienes Dénesnek a Kollégium intézményeinek nemzetközileg is elismert szellemi központtá alakításában és a magyar kora újkor teológiatörténetének kutatásában elért eredményei elismeréseként.
  • Lévay József Díjat kapott Szabó Dániel

    Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegye Önkormányzata Lévay József Díjat adományozott Szabó Dániel, a Tiszáninneni Református Egyházkerület korábbi főgondnokának
  • Férfinak és Nőnek teremtette

    Március 13-án Férfinak és Nőnek teremtette címmel megtartotta előadását Pécsi RIta, a Sárospataki Református Hittudományi Egyetem Felnőtt és Továbbképzési Intézete (SRTA FTI) szervezésében
  • Bátran (F)élni

    Ezzel a címmel rendezte meg a Tiszáninneni Református Egyházkerület ifjúsági missziója február 2–4. között harmadik téli táborát. A több mint hatvan, Miskolcról és környékéről összegyűlt 12 - 18 év közötti fiatal, köztük a Miskolc-Avasi gyülekezet teljes konfirmandus csapata is ...
  • Balog Zoltán lemondott

    Balog Zoltán a Dunamelléki egyházkerület püspöke a február 16-án tartott Zsinati értekezleten lemondott a Magyar Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöki tisztségéről.
  • A Hittudomány Egyeteme

    Február 1-től a Sárospataki Református Teológiai Akadémia, Sárospataki Református Hittudományi Egyetemként (SRHE) folytatja tovább tevékenységét. Az intézmény egyetemmé válásáról a parlament döntött, ezzel kapcsolatosan. A döntést megelőző általános vitából dr. Hörcsik Richárd képviselő, teológiai tanár parlamenti felszólalását olvashatják:
  • Lelkipásztorok jelölését várják a Dobos Károly-díjra

    Az MRE Missziói Szolgálata ezen esztendőben is várja olyan lelkipásztorok jelölését, akik a gyülekezetben hűséggel szolgáló, gyülekezetét megőrző, azt építő, és vele közösséget vállaló szolgatárs. A díjra olyan lelkészek jelölhetők, akinek gyülekezeti lelkészi szolgálati ideje legalább húsz év.
  • Igazat mondd, ne csak a valódit - Népszámlálás után

    Szemán Ákos presbiter főjegyzőt, Duráczky Bálint szociológust, Nagy Károly Zsolt antropológust és Ifj. Csomós József ifjúsági referenst kérdeztük milyen módon érdemes foglalkoznunk a népszámlálás eredményeivel.
  • „Gyere haza, ünnepeljünk együtt!”

    2024. február 1-től a kerület Teológiája alkalmazott tudományok egyetemeként, Sárospataki Református Hittudományi Egyetem néven működik tovább. Ennek alkalmával az intézmény közös ünneplésre hívja kerületünk tagjait.
  • Megújult egyházunk hivatalos honlapja

    A reformatus.hu megújult formában várja olvasóit. Ezzel párhuzamosan elindult a reformatusegyhaz.hu weboldal is. Az új felületre átkerültek statikus tartalmak, a reformatus.hu pedig kizárólag a hírek, cikkek, videók közzétételének helye lesz.
  • Száztíz éve halt meg Fejes István

    Fejes István református lelkész, költő, a Sárospataki Főiskolai algondnoka, a Tiszáninneni református egyházkerület püspöke 110 éve halt meg. Életéről és munkásságáról Dr. Dienes Dénes egyháztörténész írását olvashatják.
  • Megjelent a ReForrás karácsonyi száma

    A Reforrás karácsonyi számában olvashatnak a népszámlálásról, nyudíjas lelkésztalálkozóról, lelkészszentelésről, kerületünk közösségeiről és kiemelt helyen a Borsod-Gömöri Egyházmegye két gyülekezetéről.
1 2 3 4 5 >