Hálaadó Ónodon

2021. Oct 15., szerző: Adminisztrátor

Szeptember 26-án, vasárnap a megújult református templomért adtak hálát Ónodon.

A hálaadó istentiszteleten Szőnyi Tamás, a Borsod-Gömöri Református Egyházmegye esperese mondott igei köszöntőt, valamint Barna Sándor, a Tiszáninneni Református Egyházkerület püspökhelyettese hirdetett igét. Az alkalmon többek között Tarnóczi József Ónod polgármestere, Csomós József nyugalmazott püspök és Molnár Pál kerületi főgondnok mondott köszöntőt.

 

A már életveszélyesnek nyilvánított templom tetőszerkezetének cseréjét 2020 februárjában kezdték el. A közel 190 millió forintos beruházás állami támogatásból valósult meg, melyet 2020 októberére be is fejeztek.

 

A beruházás során megerősítették a tetőszerkezetet, felújították a toronysüveget, kicserélték a nyílászárókat, valamint felfrissítették a festés is. A külső felújítás mellett a 18. században épített templom belsője is teljesen megújult.

 

 A vasárnapi alkalmon a gyülekezeti ház megújulásáért is hálát adtak. A régi parókia épületéből kialakított gyülekezeti ház a Magyar Falu Program keretei között nyerte el új formáját. Fűtéskorszerűsítés, hő és vízszigetelés, és nyílászáró szigetelés is történt a régi épületben.   

A hírhez még nem érkezett
hozzászólás.
Hozzászólok.

Kapcsolódó Galériák

Ónod -20210926

rss

Napi lelki táplálék

A parancs célja pedig a tiszta szívből, jó lelkiismeretből és képmutatás nélküli hitből fakadó szeretet. 1Tim 1,5

Jób 19

Jób összefoglalja, hogy milyen veszteségek érték, és szelíden annyit kérdez, meddig akarják még gyötörni. Jób hitvallása az Ószövetség teológiájának csúcsa, szinte az Újszövetség előképe: „…tudom, hogy az én megváltóm él…” (25). 

tovább

(1) „…nincs…” (Hóseás 4)

Ha nincs levegő, megfulladunk. De nem csak a levegő hiánya lehet halálos. Hóseás próféta felsorolja ezeket az életveszélyes, kárhozatos hiányokat, amelyeknek „kötele ott van a nyakunkon”.

tovább

1 THESSZALONIKA 3,6-13 - Jobban is érezhetnénk magunk

A rossz hírek nyomasztóan vagy bénítóan hatnak ránk. A jó hírek éppen ellenkező hatásúak. „Pál, Pál! Timóteus visszatért Thesszalonikából!” 

tovább

2017. november 28. kedd

Látni Isten arcát

„De Jákób ezt mondta: Ne úgy, hanem ha elnyertem jóindulatodat, fogadd el tőlem ezt az ajándékot! Mert amikor megláttam arcodat, mintha Isten arcát láttam volna, olyan kedvesen fogadtál. Fogadd el ajándékomat, amelyet áldásommal vittek neked, hiszen Isten kegyelmes volt hozzám, és van mindenem…”(1Móz 33, 10-11)

 

tovább

Nagy Méda: Magasztalás

Vagy. Léted sugárzó fénye ott ragyog
minden ember szemén.
A fűszál harmatában is Te tükröződöl,
és a fák lombkoronája is a Te neved suttogja.

tovább