Megújult a bódvaszilasi Biztos Kezdet Gyerekház

2020. Sep 03., szerző: Adminisztrátor

Átadták a felújított Biztos Kezdet Gyerekházat Bódvaszilason. Az intézmény két évvel ezelőtt nyitotta meg kapuit, hogy támogassa a hátrányos helyzetű családokat és segítse a felelős szülővé válást a településen. Az épület tetőterében turisztikai szálláshelyet hoztak létre. Ide az ország minden pontjáról várják a látogatókat.

2018 nyarán írtunk arról, hogy megkezdte működését a „Menedék” elnevezésű Biztos Kezdet Gyerekház a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Bódvaszilason. Az intézményt azért indította el a helyi egyházközség a MRE Diakóniai Irodájával közösen, hogy segítse a roma gyerekek kitörését a szegénységből. A programra negyvenmillió forintos európai uniós támogatást kaptak.


Mint azt Meleg Attila református lelkipásztor az augusztus 28-i átadáson elmondta: a gyerekház a gyülekezet cigánymissziójába beágyazódva működik. Hosszú távon segíti a helyi romák felzárkózását és lehetőséget ad arra, hogy a keresztyén értékeket közvetítsék feléjük. Az egyházközség saját tulajdonú ingatlanába minden hétköznap várják a résztvevőket.


A szakemberek hátrányos helyzetű gyerekek készségeit és kompetenciáit fejlesztik a központban, hiszen ezek hiánya tovább növelné lemaradásukat. Az édesapák és édesanyák megerősödhetnek szülői szerepeikben. A babát váró kismamákat felkészítik a szülésre és a gyereknevelésre is. Az épület átadásakor Langerné Victor Katalin társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkár elmondta: a gyerekház több generáción átívelően változtatja meg a családok életét. Biztos befektetés, ami a helyi cigányság erőforrásait használja és építi a közösséget – fogalmazott.

A református egyház tizenkét tanodát és öt Biztos Kezdet Gyerekházat tart fenn az országban. Beszterczey András, a MRE Diakóniai Irodavezetője szerint a bódvaszilasi intézmény azért különleges, mert “a békesség, a harmónia és az összetartozás szimbóluma”.


A gyerekház kettős funkcióval rendelkezik, hiszen turisztikai szálláshelyet is kialakítottak az épületben. A beruházást a magyar kormány tizenötmillió forinttal támogatta. Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős kormánybiztos kifejtette: a kormány célkitűzése, hogy 2030-ra hazánk a legélhetőbb országok közé tartozzon. Úgy véli: ennek egyik kulcsa az egészséges életmód, ami minden eddiginél fontosabb helyre került az emberek életében.
– Ahhoz, hogy ezt ki tudjuk szolgálni, megfelelő feltételeket kell teremteni. Ott tudunk ebben segíteni, ahol van lendület és kezdeményezőkészség – mondta a politikus, aki példaértékűnek nevezte a református egyházközség munkáját a településen.


„Mondhatja-e az ember Istennek, hogy miért éppen oda születtem, ahová?” – ezzel a gondolatébresztő kérdéssel kezdte a hálaadó istentiszteleten mondott igehirdetését Balog Zoltán, majd leszögezte: vannak, akiknél ez nem elméleti, hanem egzisztenciális- és sorskérdés. A református lelkipásztor rávilágított: életünk titka Isten titkában van elrejtve és csak rajtunk múlik, hogy megtaláljuk- e azt az utat, amit Isten tervezett számunkra. „Akkor lesz az életünk titka a mi közös titkunk Istennel, ha elindulunk az Ő gondviselésének és szabadításának útján.” Balog Zoltán igehirdetésében hangsúlyozta: a változás bennünk kezdődik és - ahogy ezt a bódvaszilasi példa is mutatja - közösségi szinten is megvalósulhat.


A Tiszáninneni Református Egyházkerület részéről Pásztor Dániel püspökhelyettes köszöntötte a jelenlévőket. Azt mondta, hogy a „felzárkóztatás” társadalmunk és teremtett világunk legnagyobb kihívása. – Küldetésünk, hogy az isteni tervet végrehajtsuk és segítsük azokat, akik lemaradnak – emelte ki az istentiszteleten.

Szöveg és képek: Kojsza Péter

A hírhez még nem érkezett
hozzászólás.
Hozzászólok.

Kapcsolódó Galériák

Megújult a bódvaszilasi Biztos Kezdet Gyerekház

rss

Napi lelki táplálék

Öt nap múlva azután lement Anániás főpap néhány vénnel meg egy Tertullusz nevű ügyvéddel, és panaszt tettek a helytartónál Pál ellen. ApCsel 24,1

2Sám 5,17–25

„Akkor megkérdezte Dávid az Urat… úgy tett, ahogyan megparancsolta neki az Úr…” (19.25). Ezek a mondatok visszatérnek nemcsak a történetben, hanem Dávid egész életében is. 

tovább

(1) „…panaszt tettek a helytartónál Pál ellen.” (Apostolok cselekedetei 24,1–9)

PANASZ

– 1. A panaszt, a zsidó Nagytanács nevében, Anániás főpap szószólójaként Tertullusz ügyvéd tette meg. Beszéde retorikai remekmű, gyönyörűen felépített, hatásos, és hogy kitűzött célját elérje, a tartalom az emberi cél szolgálatában áll. 

tovább

NEHÉMIÁS 5,12-19 - Másokra tekintettel

Olvastam Nehémiás beszámolóját és én... no igen, mi is a valódi helyzet? Elámultam, lelkesedtem, kérdések vetődtek fel bennem, meglepődtem és még sok minden mást sorolhatnék. 

tovább

2017. szeptember 29. péntek

Az áldás értéke

„És Izsák könyörgött az Úrnak feleségéért, mert meddő volt. Az Úr pedig engedett könyörgésének, úgyhogy teherbe esett Rebeka, a felesége. De fiai tusakodtak a méhében. 

tovább

Baranyi Ferenc: Valami mindig közbenjön

Valami mindig közbejön: távolban tengő vén apádnak
Sós parlaggá szikesedett magánya fehérlik utánad,
Futnál hozzája bűntudattal, autóbuszon vagy gőzösön,
Futnál hozzája szüntelen, de valami mindig közbejön.

tovább