Közösségre teremtve

2020. Jul 13., szerző: Adminisztrátor

Szabadtéri zenés istentiszteletet tartottak Abaújváron, a református parókia kertjében, július 4-én. Az idei Abaúji Lelkesítő a koronavírus-járvány miatt más volt, mint a korábbiak, a rendezvény célkitűzései azonban nem változtak.

A kezdeményezést 2018-ban, az egyházmegye támogatásával indította el két református gyülekezet: az abaújvári és a göncruszkai. A rendezvénnyel minden évben a térségben élő családokat szeretnék összefogni és találkozási pontot kínálni fiatalok és idősek számára.


A korábbi években több helyszínen zajlottak az egész napos programok. Az érdeklődők tavaly és tavaly előtt is kedvükre válogathattak az íjászat, főző mustra, könyvvásár, népi játékok és bibliai foglalkozások közül. Idén, a járvány miatt egy szabadtéri zenés istentiszteletet tudtak csak szervezni, amit online is közvetítettek.

Mint azt Tóth Viktória elmondta: áprilisban döntöttek úgy, hogy biztonsági okokból nem tartják meg az egész rendezvényt. – A veszélyhelyzet idején nagyon kevés érintkezési felületünk és kapcsolatunk volt a gyülekezettel. Különleges élmény most megélni, hogy újra személyesen találkozhatunk egymással – nyilatkozta a lelkész a helyszínen. Hozzátette: az idei lelkesítőn sem voltak felekezeti és korbeli határok. Sőt, földrajziak sem, hiszen határon túlról is érkeztek vendégek.


A résztvevőket Victor István nyugalmazott lelkipásztor köszöntötte, aki elmondta, hogy akár egy reklám vagy egy találkozás is tud lelkesíteni, itt azonban az örök ige lelkesítő ereje miatt jöttünk össze. – Isten terve az ige, amit elgondolt és a világ teremtésével megvalósított – fogalmazott a lelkész, aki szerint az ige máig hat, az Istennel való találkozás pedig megváltoztatja az életünket.


A istentiszteleten Mudi Róbert, a felvidéki Berzéte református lelkipásztora hirdette az igét, aki arról beszélt, hogy az elválasztás korát éljük. – A világjárvány miatt sokan még mindig félnek közösségbe menni és száz éve magyar nemzetünk is szétszórva él a Kárpát-medencében – mondta a református lelkész, aki szerint az ember közösségbe lett teremtve. „Isten szeretete nem elválaszt, hanem összeköt. Nem karanténba zár, hanem egy testvéri közösségbe visz. Krisztus szerelme mozgatja a világot, ez hív szolgálatra!”

A hírhez még nem érkezett
hozzászólás.
Hozzászólok.

Kapcsolódó Galériák

Közösségre teremtve

rss

Napi lelki táplálék

Az egyháznak tehát egész Júdeában, Galileában és Samáriában békessége volt: eközben épült… ApCsel 9,31a

Ruth 3

„Ne félj hát, leányom, mindent megteszek érted, amit csak mondasz, hiszen... derék asszony vagy” (11). Bóáz kifejezésre juttatja, milyen fontos számára Ruth. 

tovább

(31) „Az egyháznak…békessége volt: eközben épült…” (Apostolok cselekedetei 9,31–43)

– István megkövezése után, a jeruzsálemi gyülekezet üldözése a hívek javát szolgálta, mert a szétszóródott hívek több gyülekezetben, „egyházban” élve benépesítették egész Júdeát, Galileát, Samáriát (31). Jusson eszünkbe, hogy javunkat szolgálja a nyomorúság is! (Zsoltárok 138,8; Ézsaiás 38,17)

tovább

ÁMÓSZ 9,11–15 - Jövő

Ámósz könyve sok kritikát tartalmaz Isten népével szemben és tele van ítéletüzenetekkel. De itt nincs vége: Isten története választott népével nem elűzetéssel és pusztulással ér véget. 

tovább

2017. augusztus 13. vasárnap

Kicsoda Jézus Krisztus? – Örökös

Utoljára pedig fiát küldte el hozzájuk, mert úgy gondolta: A fiamat meg fogják becsülni. De amikor a munkások meglátták a fiát, így szóltak maguk között: Ez az örökös: gyertek, öljük meg, és azután mienk lesz az öröksége. (Mt 21,37-38)

 

tovább

Ratkó József: Jelek

Fába róva, vagy földbe ütve
mindenütt hagytunk egy jelet
arról, hogy arra jártunk, bajba,
háborúba vert emberek.

S nem azért, hogy rettegjenek.

tovább