Vigyázzunk egymásra továbbra is!

2020. May 04., szerző: Adminisztrátor

Továbbra se menjenek templomba és ne tartsanak istentiszteleteket a gyülekezeti közösség részvételével – ezt kéri a Magyarországi Református Egyház Elnökségi Tanácsa a gyülekezetektől és lelkipásztoroktól. A testület május 4-én ülésezett és az alábbi közleményt tette közzé:

Magyarország kormánya a 168/2020 (IV.30.) számú rendeletével új védelmi intézkedéseket vezetett be. A rendelet értelmében Budapest és Pest megye területén a korább elrendelt korlátozások maradnak érvényben. Az ország egyéb területeire új szabályok vonatkoznak, melyek érintik a Magyarországi Református Egyház gyülekezeteinek működését is.  A kormányrendelet megengedi, hogy a vallási szertartásokat megtartsuk (6 § 1.), ugyanakkor előírja a kötelező védőtávolság (1,5 m) betartását a vallási szertartásokon is (6 § 2.). A kormányrendelet intézkedései 2020. május 4-én, hétfőn lépnek hatályba. A Zsinat Elnökségi Tanácsa a rendeleteket megtárgyalta, és az alábbi állásfoglalást bocsátja közre:

A COVID-19 koronavírus járvány továbbra is sújtja országunkat. Miközben hálát adunk Istennek, hogy az eddigi járványügyi intézkedések eredményesek voltak, kérjük egyházunk tagjait, továbbra is imádkozzunk a járvány elmúlásáért.

Mindenekelőtt hálát adunk Istennek, hogy a szolgálat lehetősége a járvány első időszakában sem vétetett el tőlünk. A Szentlélek áldását érezzük abban, hogy gyülekezeteink és lelkipásztoraink leleményesen és kitartóan végezték az evangélium üzenetének hirdetését és a közösségépítés szolgálatát infokommunikációs eszközök felhasználásával is. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik ebben közreműködtek és közreműködnek

Imádkozzunk a betegek gyógyulásáért és mindazokért, akik a járvány következtében veszítették el szerettüket. Imádkozzunk az egészségügyben dolgozókért, és a felelősséget hordozó döntéshozókért, és azokért, akik lehetővé teszik országunk működését ebben a nehéz időszakban.

Imádkozzunk egész egyházunkért és az egyetemes Egyházért, hogy a próbatétel idején is hűségesek maradjunk a mi Urunk Jézus Krisztushoz és áldássá lehessünk az irgalmasság szolgálatában.

Kérjük egyházunk közösségét, hogy mindenki továbbra is tartsa be a hatóságok járványügyi előírásait. Járjunk elöl jó példával abban is, hogy az akár önként vállalt korlátozásokkal is alkalmazzuk a járvány elleni védekezés eszközeit.

A Zsinat Elnökségi Tanácsa arra kéri a gyülekezeteket, hogy mindaddig, amíg a közösségi kapcsolattartás biztonságát az illetékes hatóságok nem igazolják, az Elnökségi Tanács március 16-i ajánlásait vegyék figyelembe és továbbra se tartsanak templomokban és gyülekezeti házakban gyülekezeti közösség részvételével istentiszteleteket és gyülekezeti alkalmakat.

Az Elnökségi Tanács március 16-án hozott nyilatkozata itt olvasható:

 https://reformatus.hu/egyhazunk/hirek/szuneteltessenek-minden-egyhazi-alkalmat/

Az óvintézkedések és korlátozások türelmet és gondosságot igényelnek. Tudjuk, hogy felelősséggel tartozunk az emberi élet védelméért gyülekezeti közösségeinkben és egész országunkban is. Bízunk lelkipásztoraink és gyülekezeti elöljáróink bölcsességében, hogy a kényszerűen meghozott rendelkezéseket betartják és betartatják, és ezzel is akadályozzák a vírusfertőzés terjedését. Buzgó esedezésünk, hogy mihamarabb teljesen szabadon dicsérhessük Istent az Ige és a sákramentumok köré összegyülekezve. „Mert nem a félelem lelkét adta nekünk Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét.” (2Tim 1,7).

Budapest, 2020. május 4.

A Magyarországi Református Egyház Zsinatának Elnökségi Tanácsa

A hírhez még nem érkezett
hozzászólás.
Hozzászólok.
rss

Napi lelki táplálék

A sikemiek fejére is visszahárította Isten minden gonoszságukat, és beteljesedett rajtuk Jótámnak, Jerubbaal fiának az átka. Bír 9,57

2Móz 10

A fáraó tragikus alakjában felismerhetjük a hatalmához, illetve a saját igazához, vétkéhez foggal-körömmel ragaszkodó, konok embert. 

tovább

(27) „Mindnyájan megbotránkoztok…” (Márk 14,26–42)

A tanítványok megbotránkozása azt jelenti, hogy Jézus szenvedése és halála során gyengeségük, gyarlóságuk, hitetlenségük legyőzi őket, miközben kiderül, hogy Jézus-követésük nem bír el ekkora erőpróbát. 

 

tovább

LUKÁCS 8,34–39 - Félelmet keltő hatalom

A gadaraiak tehetetlenek voltak a megszállottal szemben: legnagyobb erőfeszítéseik is eredménytelenül végződtek (29). Most viszont hallják és látják, hogy Jézus teljhatalommal megszabadítja ezt a férfit! 

tovább

2018. július 7.

Bizalom és hit

... hanem csak egy szót szólj, és meggyógyul a szolgám.” (Máté 8,8)

 

tovább

Nemes Nagy Ágnes: Patak

Én Istenem, te szép, hives patak,
Hová futottál, szökdeltél előlem?
Hol csillapítsam buzgó szomjamat?
S hogy bocsássak meg néked eltünőben?
Zegzúgos csermely! Éppen ott apadsz,
Ahol a szomj legperzselőbb a hőben,
S idegen-légiónyi kín fakaszt
Új kínt csupán, de nem forrást a kőben.
 

tovább