Megújultak a református épületek Bódvaszilason

2019. May 27., szerző: Adminisztrátor

Felújították a református templomot és a parókiát Bódvaszilason. Az elvégzett beruházásért május 19-én tartottak hálaadó istentiszteletet.

A munkálatok során új külsőt kapott az 1804-ben épült templom, miközben lecserélték a tetőszerkezetet és helyreállították a barokk stílusú tornyot.

- A legutóbbi nagy felújításnál, ami az 1900-as évek elején történt, elhelyeztek rajta egy kupolát, aminek fa szerkezete teljesen szétrohadt. A munkálatok során kiderült, hogy alatta van tölgyfából az eredeti toronyszerkezet. Valószínű a gyülekezet akkori anyagi helyzete nem engedhette meg, hogy helyreállítsák, most viszont lehetőség nyílt rá - mesélte portálunknak Meleg Attila bódvaszilasi lelkipásztor. A torony másik különlegessége a csúcsdísz, ami a lelkész szerint a Tiszáninneni Református Egyházkerületben is egyedülálló.

A beruházás keretében fűthetővé tették az épületet, megoldották a vízelvezetést  és felújították a kerítést is.


A lelkészlakás külső szigetelést kapott, kicserélték a nyílászárókat, korszerűsítették az energetikai rendszert, valamint napelemeket is felszereltek. A munkálatok több mint harminc millió forintba kerültek, amiket egyházkerületi támogatással, pályázati forrásból és adományokból valósított meg a Bódvaszilasi Református Egyházközség.

Meleg Attila szerint a megújult templomot meg kell tölteni élettel és tovább kell adni az utókornak. - Hiába szépülnek meg templomaink, ha mi nem újulunk meg és az emberek nem térnek meg. A ránk bízott legfontosabb érték ebben a felújított templomban is a Krisztus evangéliumának hirdetése, megélése, Isten országának építése - fogalmazott a lelkész.

Kojsza Péter

A hírhez még nem érkezett
hozzászólás.
Hozzászólok.

Kapcsolódó Galériák

Megújultak a református épületek Bódvaszilason

rss

Napi lelki táplálék

Miután megszűnt a zavargás, magához hívatta Pál a tanítványokat, bátorította őket, és elköszönve tőlük elindult Macedóniába. ApCsel 20,1

2Krón 28

„...nem azt tette..., amit helyesnek lát az Úr” (1). Túlságosan sokszor és fájdalmasan visszatérő mondat Izráel történetének áttekintésekor, hogy nem azt cselekedték, ami helyes az Úr szemei előtt. 

tovább

(2) „…számos beszédben intette őket…” (Apostolok cselekedetei 20,1–6)

– Pál az efezusi események után több hónapot töltött a második missziói úton alapított macedóniai gyülekezetekkel: Filippi, Thesszalonika, Bérea (1). Az apostol itt számos beszédben intette őket (2), ahogy elköszönésekor az efezusiakat is.

tovább

EZSDRÁS 7, 21-28 - Csodálkozni és hálát adni

Az eseményektől lenyűgözve Ezsdrás Istent dicséri csodálatos tetteiért (27-28.). 

tovább

2017. szeptember 17. vasárnap

Lelki kincsgyűjtés

Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön, hol a rozsda és a moly megemészti, és ahol a tolvajok kiássák és ellopják; hanem gyűjtsetek magatoknak kincseket mennyben, ahol sem a rozsda, sem a moly meg nem emészti, és ahol a tolvajok ki nem ássák, sem el nem lopják. (Mt 6,19-20)

tovább

Reményik Sándor: Csendes csodák

Ne várd, hogy a föld meghasadjon
És tűz nyelje el Sodomát.
A mindennap kicsiny csodái
Nagyobb és titkosabb csodák.

Tedd a kezedet a szívedre
Hallgasd, figyeld, hogy mit dobog,
Ez a finom kis kalapálás
Nem a legcsodásabb dolog?

tovább