Gyülekezeti napot tartottak Mezőcsáton

2019. Apr 09., szerző: Adminisztrátor

“Példaadás nemzedékről nemzedékre” címmel rendeztek gyülekezeti napot a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Mezőcsáton, április 6-án. A szervezők bölcsődés gyerekektől a nyugdíjasokig mindenki számára készültek programokkal és ezek java részét a szakadó eső ellenére is megtartották.

Közös énektanulással és egy rövid megnyitóval kezdődött a gyülekezeti nap a mezőcsáti református templomban, aztán korosztályoknak megfelelő csoportokban foglalkoztak az esemény központi üzenetével: a példamutatással. A bölcsisek számára játszóházban, az óvodásokhoz és iskolásokhoz készségfejlesztő játékok segítségével igyekeztek közelebb vinni a témát. A kiindulási pont a lábmosás bibliai története volt. Az egyik órát tartó pedagógus érdeklődésünkre elmondta: szerinte Jézus élete korban és térben is messze van a mai gyerekektől, ezért fontos olyan példákat említeni, amelyekkel könnyen tudnak azonosulni. Először a példaképekről, a szülőkről és a barátságról beszélgettek velük, majd ezeket érintve fokozatosan mélyültek el a tervezett tematikában.


A gyerekek és fiatalok a tanulás után kötetlen programokon vehettek részt: az egyházközség fenntartásában működő református általános iskola tornatermében ugrálóvár és trambulin, egy emelettel feljebb arcfestés, lufihajtogatás, csillámtetoválás és kézműves foglalkozások várták őket. Az idősebbeket Faragó Csaba dunaharaszti lelkipásztor evangelizációját követően  vérnyomás, vércukor és testzsírmérésre invitálták, majd a trianoni békéről hallhattak előadást.


A gyülekezeti napot a közösség hívta életre évekkel ezelőtt. Az esemény egyik fontos célja, hogy az egyházközség tagjai, illetve a gyerekek és szüleik jobban megismerjék egymást. Gazda István lelkipásztor azt tapasztalja a hétköznapokban, hogy a mai fiataloknak példákra és mintákra van szükségük. “A krisztusi példa a zsinórmérték, ez az a forrás, amihez vissza kell találnunk” – fogalmazott a református rádiónak adott interjúban. Arról is beszélt, hogy a településen és a régióban folyamatosan csökken a gyereklétszám, ezért jelentős munka folyik az egyházközségben a szülők meggyőzéséért és a fiatalok megszólításáért. Ez a rendezvény is ezeket a célokat hivatott segíteni – tette hozzá.


Tóth Tamás mezőcsáti gondnok szerint nemcsak szavakkal, hanem tettekkel is hirdetni kell Isten igéjét, ezért is szerveznek a gyülekezetben missziót erősítő programokat. A rendezvénnyel kapcsolatban elmondta: néhány dolgot változtattak a korábbi évekhez képest, a régóta népszerű süteményversenyt viszont változatlan formában most is megtartották.

Szöveg és képek: Kojsza Péter

A hírhez még nem érkezett
hozzászólás.
Hozzászólok.

Kapcsolódó Galériák

Gyülekezeti napot tartottak Mezőcsáton 2019

rss

Napi lelki táplálék

Így teljesedett be az Írás: „Elosztották ruháimat maguk között, és köntösömre sorsot vetettek.” Jn 19,24b

Jn 19,16b–30

„Ne azt írd...” (21). Hányan tiltakoznak ma is „keresztyén országunkban” az ellen, hogy királyuk, messiásuk a megfeszített Krisztus... 

 

tovább

(23) „Gondolt ránk megaláztatásunkban…” (Zsoltárok 136)

FELELGETŐS.

– 1. Az istentisztelet vezetője dicséri az Urat, és hálát ad az Úr csodás tetteiért: a teremtésért (1–9), a szabadításért (10–15), a pusztában való vezetésért és védelemért (16–26). Isten népének boldog kiváltsága, hogy bízhat az Úrban, magasztalhatja, mint teremtő, megváltó, megtartó Istenben, aki eledelt ad minden élőlénynek (25), és örökséget ad népének (22).

tovább

LUKÁCS 24, 36–43 - Levél Jézusnak

Kedves Jézus! Valóban csodálkozol azon, hogy megijednek tőled a tanítványaid, amikor egyszer csak előttük állsz? Tegnap még halott voltál, ma itt vagy a szoba közepén és még az ajtót sem használtad. 

tovább

2018. április 19.

Azután Jerikóba értek, és amikor Jézus tanítványaival és elég nagy sokasággal kifelé ment Jerikóból, egy vak koldus, Bartimeus, a Timeus fia ült az út mellett. Amikor meghallotta, hogy a názáreti Jézus az, így kiáltott fel: „Dávid Fia, Jézus, könyörülj rajtam!” (Mk 10:46-47)

tovább

Makovei János: A keresztről való beszéd...

„Mert a keresztről való beszéd
bolondság ugyan azoknak, akik
elvesznek, de nekünk, akik
megtartatunk Istennek ereje.”

(1Korintus 1, 18.)

 

tovább