Kollégiumtűz: a hallgatók nem sérültek meg

2019. Jan 24., szerző: Adminisztrátor

A Károli Gáspár Református Egyetem fölfüggesztette a vizsgaidőszakot a Hittudományi Karon, hazaküldte a hallgatókat és gyorssegélyt adnak a tűzesetben érintett hallgatóknak – bármely egyetemen tanulnak –, hogy szükség esetén meleg ruhát és vonat-, illetve buszjegyet tudjanak venni. Az egyetem kétmillió forintot különített el erre a célra, de annyi támogatást nyújtanak, amennyire szükség van, bármennyibe is kerül. A Ráday Kollégiumban több egyetem református hallgatója is lakik, nem csak károlisok.

Továbbra sem lehet tudni, miért gyulladt ki a budapesti teológia kollégiuma szerda este, a hatósági vizsgálatok folynak. A tűzben egy ember meghalt, az azonosítása folyik. Mivel a kollégium minden diákja életjelet adott magáról, valószínű, hogy az egyik vendégszoba lakójának a holttestét találták meg a tűzoltók az épület harmadik emeltén.

Az éjszakát a kollégium lakói – a többi közt – a 9. kerületi önkormányzat és a közterület-felügyelet által megnyitott termekben, az Evangélikus Hittudományi Egyetem Üllői úti épületében, a református drogmisszió ADNA Café nevű közeli kávézójában, református gyülekezetekben és befogadó magánszemélyeknél töltötték, de olyan diák is volt, akiért már éjjel eljött a családja.

Jelenleg is zajlik a kárfelmérés, de az már biztos, hogy a hallgatók hosszú ideig nem költözhetnek vissza a kollégiumba. A diákok elszállásolásában nagyon sokan felajánlották segítségüket: a közeli oktatási intézmények, az Eötvös Loránd Tudományegyetem, a Budapest-Északi Református Egyházmegye és a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa is.

A tűzben a kollégium második és harmadik emelete szinte teljesen kiégett, a szobákban lévő tárgyak nagy része megsemmisült. Az oktatási helyiségek nem égtek ki, de a jövő héten biztosan nem lesz nyitva az épület. A félbeszakadt vizsgaidőszakot várhatóan meghosszabbítják, így később kezdődik majd a második félév a teológushallgatók számára. Az érintett károlis diákok az elmaradt vizsgáik teljesítésére egyéni tanrendet kérhetnek a dékáni hivatalban.

A beszámolók szerint több lakó is szinte csak egy-egy papucsban jött el a kollégiumból. Számukra az éjszaka és a délelőtt folyamán rengeteg támogatás érkezett gyülekezetektől és magánszemélyektől.

Felajánlotta segítségét a magyar kormány is: Orbán Viktor miniszterelnök csütörtök reggel felhívta, és együttérzéséről biztosította Bogárdi Szabó István püspököt, valamint felajánlotta, hogy a kormány segítséget nyújt a károk elhárításához és az épület rendbetételéhez.

Czeglédi Edina, a Károli Egyetem rektori hivatalának munkatársa koordinálja a rövid- és hosszútávú a szállásfelajánlásokat, hiszen összesen 158 hallgató szállásáról kell gondoskodni. Elérhetősége: czegledi.edina@kre.hu

A Ráday Kollégiumban többségében a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karán tanuló diákok élnek. A kollégium mellett a Ráday utca 28. szám alatt található a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöki hivatala, levéltára, a Ráday Könyvtár, a Török Pál Kari Könyvtár, a Ráday Gyűjtemény és a Bibliamúzeum is. Ezek nem sérültek meg, de a levéltár anyaga veszélyben van a vízszivárgás miatt.

A kárfelmérés után születik döntés az újraépítés módjáról.

Kommunikációs Szolgálat

A hírhez még nem érkezett
hozzászólás.
Hozzászólok.
rss

Napi lelki táplálék

…az élet fejedelmét pedig megöltétek. Az Isten azonban feltámasztotta őt a halálból, aminek mi tanúi vagyunk. ApCsel 3,15

1Krón 2

Ma a családfakutatás sokakat érdekel. „Az 1Krón 1–9 fejezet elsősorban Izráel 12 törzsének múltjára tekint vissza.

tovább

(21) „…amíg a mindenség újjáteremtése meg nem történik…” (Apostolok cselekedetei 3,11–26)

12–16. versek. Nem Péter és János, hanem az Isten cselekedte azt a csodát, hogy a sánta meggyógyult. A feltámadott Jézus Krisztus nevébe vetett hitért erősítette meg az Isten ezt az embert. 

tovább

LUKÁCS 10,29–37 - A tényleges szeretet

A törvénytudó számára, akivel Jézus beszélget, ez már túl egyszerű. Igényt tart arra, hogy a szeretet kifejezést pontosabban magyarázza meg. Kit ért Jézus azok alatt a felebarátok alatt, akiket szeretni kellene? 

tovább

2018. július 24.

Feltétel

Mielőtt megformáltalak az anyaméhben, már ismertelek, és mielőtt a világra jöttél, megszenteltelek, népek prófétájává tettelek. De én ezt válaszoltam: Ó, Uram, URam! Hiszen nem értek a beszédhez, mert fiatal vagyok! Az ÚR azonban ezt mondta nekem: Ne mondd, hogy fiatal vagy, hanem menj, ahova csak küldelek, és hirdesd, amit csak parancsolok! Ne félj tőlük, mert én veled leszek, és megmentelek! - így szólt az ÚR. (Jer 1,5-8)

tovább

Victorinus: Jézus

Jézus nem korlát, nem gúzs, nem sorompó.

Nem börtöne a szabad gondolatnak,

Hol ablaktalan, fekete falak közt

szárnya törik a felcsillanó napnak.

 

tovább