Bizalomra építve

2018. Sep 12., szerző: Adminisztrátor

Megnyitotta 488. tanévét a Sárospataki Református Teológiai Akadémia (SRTA). A tanévnyitó ünnepi istentiszteletet és az azt követő akadémiai közgyűlést az intézmény imatermében rendezték meg szeptember 9-én, vasárnap.

„Ez a közel öt évszázad magában hirdeti, hogyan vagyunk bekapcsolódva a szentek egyességének végtelen finom szálaiba, amelyet csak a lélek érezhet meg és csak a szellem valósíthat meg” – fogalmazott ünnepi tanévnyitó beszédében Füsti-Molnár Szilveszter. A teológia rektora szerint fontos, hogy az új tanévet hálaadással és bizalommal kezdjék. „Ha így teszünk, akkor jó hegyen vagyunk, mert ebből szolgálat fakad, szolgálat többek között létünk határtalan növekedésére”. Füsti-Molnár Szilveszter arra biztatta az akadémia közösségét, hogy a nehézségek és a sikertelenségek során is ismerjék fel a keresztet, mert „a Teremtő kéz sohasem szűnik meg és beleszövi életünk egységébe mindazt, amit nehéz elviselni, és amitől az emberi természet menekülne”.

Dr. Hős Csaba adjunktus igehirdetésében rávilágított, hogy a szolgálat több mint kötelességszerűen végzett munka, és mint parancsnak való engedelmesség, hiszen annak motivációja nem kívülről és másoktól, hanem belülről és felülről fakad. „Szolgálatunk nem siker, megélhetés, karrier és elismertség-, hanem kegyelem és hála-motivált.” Az igehirdető emlékeztetett, hogy minden szolgálatba fektetett időt és energiát többszörösen vissza ad az Úr. A szolga jutalma és kiváltsága a gazda közelében lenni: őt hallani, érteni és tenni a parancsait.

A 2018/2019-es tanévben 127 új hallgató kezdheti meg tanulmányait, köztük 50-en a népfőiskolai, 77-en az akkreditált képzéseken. Szeptemberben elindult a diakóniai szak, és az akadémia új tagot is köszönthet soraiban: Lipcséné Érháti Erika a gondnoki munkaközösséget erősíti a jövőben.

Kojsza Péter

Fotó: Nagy Károly Zsolt

A hírhez még nem érkezett
hozzászólás.
Hozzászólok.

Kapcsolódó Galériák

Bizalomra építve

rss

Napi lelki táplálék

Minden gondotokat őreá vessétek, mert neki gondja van rátok. 1Pt 5,7

4Móz 36

„...mindenki ragaszkodjék a maga örökségéhez!” (9). A föld az Úré, de ránk bízta. Felelősséggel tartozunk érte.

tovább

(10) „A minden kegyelem Istene…” (1Péter 5,6–14)

Ez a levél VIGASZTALÓ, BÁTORÍTÓ irat, kisázsia pogányokból lett keresztyén gyülekezetei számára, hogy a közelgő próbatételekben is megállhassanak.

– 1. Ez a levél úgy bátorít, hogy bizonyságot tesz Isten kegyelméről (10), mert ez a kegyelem tart meg bennünket (6–8), hogy megállhassunk (12).

tovább

EZÉKIEL 37,1-14 - Amikor visszatér belé a lélek

Néhány évvel ezelőtt, amikor súlyos depresszióval küzdöttem, volt egy különösen sötét napom. A lelkem azt kiáltotta: „nem bírom tovább!” Nem sokon múlt, hogy egészen feladjam. 

tovább

2017. november 19. vasárnap

Tisztogatás

Minden szőlővesszőt, amely én bennem gyümölcsöt nem terem, lemetsz; mindazt pedig, amely gyümölcsöt terem, megtisztítja, hogy több gyümölcsöt teremjen. (Jn 15,2)

tovább

Túrmezei Erzsébet: Ősz

Uram, búcsúzik az élet,
mert a gyümölcsök megértek,
meleg nyárnak vége lett.
Elszáll a vándormadár is,
és megborzong a virág is.
Hullanak a levelek
aranyszínű szemfödélnek.
Egyre csendesebb az ének.
De borongós ég alatt
most az őszért áldalak.

tovább