Hálaadó istentisztelet Szirmán

2018. May 31., szerző: Adminisztrátor

A Miskolc-Szirmai Református Egyházközség 2018. június 30-án szombaton 13 órakor tartja a templomfelújításért hálát adó istentiszteletét, melyen Pásztor Dániel püspökhelyettes hirdet igét.

A hírhez még nem érkezett
hozzászólás.
Hozzászólok.
rss

Napi lelki táplálék

Ezek pedig azért írattak meg, hogy higgyétek: Jézus a Krisztus, az Isten Fia, és e hitben életetek legyen az ő nevében. Jn 20,31

Jn 20,30–31

E két rövid bibliai vers szerint az első tanítványok Jézusnak sok csodáját láthatták, élhették át, megtapasztalva az ő „onnan felülről való” erejét. 

tovább

(5) „…oltalmazz meg az erőszakos emberektől…” (Zsoltárok 140)

Az erőszakos ember halálra kínozza a másikat.

Nem feltétlenül testi erőszakról van itt szó. A lelki, szellemi erőszak ugyanolyan halálos lehet. Az is erőszaknak minősül, amikor valaki „sok”, túllép egy határt, mindig szól, mindig ír, mindig válaszol, mindig jelen van. Ennek „csak” fokozata, ha valaki gőgösen, ambícióval, dominánsan teszi ezt; – ügyeskedve, másokon áttaposva.

tovább

ZSOLTÁROK 145,14–21 - A nehéz időkben is dicsérni

Dicséretet énekelni, Istenért hallelujázni, öt dicsérni és a kegyelmét megköszönni – számomra nem mindig egyszerű. Voltam már olyan helyzetekben, ahol az a gondolat, hogy hálásnak kellene lennem, nagyon is fájdalmas volt. 

tovább

2018. április 23.

Odahívták a vakot ezekkel a szavakkal: „Bízzál! Kelj fel! Hív téged!” Ő pedig ledobta felsőruháját, felugrott, és odament Jézushoz. Jézus megkérdezte tőle: „Mit kívánsz, mit tegyek veled?” A vak ezt mondta: „Mester, hogy újra lássak.” Jézus ekkor így szólt hozzá: „Menj el, a hited megtartott téged.” És azonnal újra látott, és követte őt az úton. (Márk 10:49-52)

tovább

ifj. Vizi István: Tégy mindent Isten kezébe

Tégy mindent Isten kezébe!
Ne kérdezd tőle, mit ad cserébe,
Hisz Tőle kaptad földi életed
És megváltásod elvégeztetett.

tovább