A megújulás lendületével

2017. Okt 09., szerző: Adminisztrátor

A lelkipásztor húszéves szolgálatáért adtak hálát Gagybátorban, a református templomban, október 7-én. Bódi Noémi 1997-ben került az Abaúji Református Egyházmegyéhez tartozó községbe. Mellette Pamlényban, Szászfán, Krasznokvajdán és még több kisebb településen szolgál, lelkészként és hitoktatóként egyaránt. Bódi Noémi a jubileum kapcsán elmondta, Isten kegyelme volt az, ami megtartotta őt és a gyülekezeteket.

„Ó, mily szép és mily gyönyörűséges, ha a testvérek egyetértésben élnek! (…) Csak oda küld az Úr áldást és életet mindenkor!” Csomós József református püspök a Zsoltárok könyvéből választott igét a prédikációjához, melyben emlékeztetett, hogy negyven éve, mint utolsó helyben lakó lelkész köszönt el a gyülekezettől. Azonban Bódi Noémi munkája során új hajtás nőtt és új élet született a közösségben. Ennek köszönhető, hogy máig van a településen élő lelkész, és hogy nemrégiben a parókia épülete is megújulhatott.

„Ez az ünnep a záloga annak, hogy ez a munka a jövőben is folytatódik, ami csak akkor lesz előremutató és az Isten szerinti jó, ha egyetértésben élnek a testvérek” – húzta alá. A gönci lelkipásztor beszélt arról is, hogy az Úr ma is jónak szeretné látni közösségeinket. „Isten szándéka az, hogy parancsot adjon, hogy legyen áldás és élet ott, ahol élsz és abban, amit csinálsz. Ma azért adunk hálát, hogy az elmúlt húsz évben itt, a gyülekezetben ez a parancs sokszor elhangzott” – mondta a református püspök.

Az igehirdetést követően a Gönci Református Vegyeskar köszöntötte a gyülekezetet. Az énekkar ezúttal egy különleges népdallal is készült a lelkipásztor számára.

A gagybátori kötődésű Szinay Attila, a Földművelésügyi Minisztérium helyettes államtitkára személyes élményein keresztül rávilágított: Gagybátor az a hely, ahol az emberi jóság és hűség találkozik egymással. A lelkipásztor nyitottsága, lelkes, odaadó szolgálata példaértékű és máig meghatározó. „Bár vannak az országban olyan vidékek, ahol a jólétet nagyobb kanállal mérik, Gagybátor mindenképp gazdag, hiszen olyan lelkipásztora van, aki kitartó munkával igyekszik összegyűjteni a településről elszármazottakat, ezzel pedig erősíti az egész települést” – fogalmazott a helyettes államtitkár.

Demeter Zoltán országgyűlési képviselő szerint ajándék ennyi időt egy gyülekezetben szolgálni. Mint mondta, az évforduló egyrészt az eddigi szolgálat megerősítése, mely során a lelkipásztor „Isten igéjének közvetítésével vigasztalta, erősítette és bátorította a közösséget”. Ugyanakkor felelősség is, hogy a hívek a jövőben is áldássá legyenek egymás számára. A politikus szerint ez csak akkor lehetséges, ha Isten igéjét tekintik zsinórmértéknek.

Ábrám Tibor tiszáninneni főgondnok beszédében emlékeztetett, hogy az egész év a hálaadásról szól, hiszen a reformáció kezdetének 500. évfordulóját ünneplik a protestáns egyházak. „Hűség. Ebbe a szóba érzem koncentrálódni azt, amire tanít minket az elmúlt fél évezred, és amit elvár tőlünk Isten a következő ötszáz évben. A hűség, amelyet megmutatott számunkra, és amely nélkül nem lehetnénk most itt. A lelkipásztor is ezzel a hűséggel és odaadással végezte szolgálatát” – mondta az egyházkerület képviselője, aki a 4. Zsoltár 4. versével kért áldást a gyülekezet életére: „Tudjátok meg, hogy az Úr csodákat tesz híveivel!”

Az Abaúji Református Egyházmegye nevében Barna Sándor rásonysápberencsi lelkipásztor és Szabó László egyházmegyei gondnok adtak útravalót a lelkésznek, akinek a gyülekezetek is megköszönték a szolgálatot.

Bódi Noémi válaszul a köszöntésekre kifejtette, hogy hálaadással tekint vissza az elmúlt húsz évre, ami alatt Isten kegyelme volt az, ami megtartotta őt és a gyülekezeteket. Elmondta, hogy a közelmúlt egyik nagy feladata a parókia felújítása volt. A munkálatok során hőszigetelték a falakat, korszerűsítették a fűtésrendszert, kicserélték a nyílászárókat és napelem került a kertbe. Vezetésével a pamlényi, a szászfai és a krasznokvajdai templomok is megújulhattak, és hamarosan a több mint ötven éve felújított gagybátori templom is új köntösbe bújhat. „Most, a reformáció 500. évében a megújulás lendületével megyünk tovább. Bár nagyon kevesen vagyunk Gagybátorban, hiszem, hogy Isten tesz és tehet csodát! A legfontosabb, hogy amit ránk bízott, azt megtegyük” – vallotta a lelkész.

Szöveg és képek: Kojsza Péter

A hírhez még nem érkezett
hozzászólás.
Hozzászólok.

Kapcsolódó Galériák

A megújulás lendületével

rss

Napi lelki táplálék

„…Mi miért nem tudtuk kiűzni?” Ő így válaszolt: „Kishitűségetek miatt…” Mt 17,19-20/a

Mt 17,14–21

„...ha akkora hitetek volna, mint egy mustármag...” (20). Ma is történhet csoda. Akár a legkisebb hit által is, amely megérti Isten akaratát.

tovább

(10) „…míg eljő Siló…” (1Mózes 49)[1]

JÁKÓB ÁLDÁSA JÚDA FELETT. – 1. Júda nevének jelentése: „magasztal”, abban az értelemben, hogy őt fogják magasztalni testvérei és ellenségei egyaránt, mert olyanná teszi őt az Úr, mint amilyen egy fiatal oroszlán, akit nem mernek háborgatni, amikor prédáját felfalva jóllakottan elheveredett (8). 

tovább

Lukács 18,31–34 - Megértési problémák

Körutat tettünk Kubában. Ahhoz, hogy Soroába jussunk, el kellett haladnunk Havanna mellett. 

tovább

2018. február 22. csütörtök

Énekeljetek 1.

Ti népek mind tapsoljatok, harsogjatok Istennek vígságos szóval. Mert az Úr felséges, rettenetes; nagy király az egész földön. Énekeljetek Istennek, énekeljetek; énekeljetek királyunknak, énekeljetek! (Zsolt 47,2-3;7)

 

tovább

Dömötör Ilona: Egyet kérek az Úrtól

Csak egyet kérek, egyetlen Királyom
az évnek kezdetén:
hogy végeztéig mindegyik szavadra
igent mondhassak én.

Ha jóságod a vígság harmatcseppjét
szívemre ejtené,
nézzek fel Rád, mint hajnalkák nevetnek
a kelő nap felé.

tovább