„Az embernek csak tennie kell a dolgát” – Interjú Szegedi Csaba operaénekessel

2017. Szept 07., szerző: Adminisztrátor

Szegedi Csaba, a Magyar Állami Operaház magánénekese református lelkésznek készült, de nem bánja, hogy máshogy alakult a pályája. Azt mondja, lelkészként nem tudna annyi embert elérni, mint a hangjával. Máig ragaszkodik a gyökereihez, az opera népszerűsítését pedig missziónak tartja a vidéki településeken. A lírai bariton szerepek kiemelkedő megszólaltatója Magyar Bronz Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetésben részesült a közelmúltban.

– Négy éve, mikor utoljára interjút készítettem Veled nem szerepelt a terveid között az állami kitüntetés. Nem tartod fontosnak az ilyen típusú elismeréseket?

– Bárki, aki a munkáját lelkiismeretesen végzi vágyik az elismerésre és a visszaigazolásra. A díjak vagy jönnek, vagy nem. Az biztos, hogy nem azért csinálja az ember, hogy kitüntetéseket szerezzen. Viszont ha megadatnak – ahogy most is –, megtiszteltetésnek veszem és nagyon jó érzéssel töltenek el. Kellemes meglepetés volt, amikor felhívtak a Minisztériumból. Eszembe is jutott, hogy jövőre lesz tíz éve, hogy lediplomáztam. Visszatekintve, elképesztő mennyiségű szerep van mögöttem. Nem vagyok már az a zöldfülű, aki annak idején voltam a Zeneakadémián.

– Mivel indokolták a döntést?

– Az eddigi pályafutásomat és a munkavégzésemet díjazták. „A lírai bariton szerepek kiemelkedő minőségű megszólaltatásáért” indoklás szerepel az oklevelemben. Örülök, hogy mások is látják az elhatározást, a szorgalmat és a lelkesedést. A tehetség, amit a jó Istentől kaptam csupán belépő az opera világába, de önmagában nem elég. Kell még hozzá egy jó nagy adag szorgalom. Csak saját magam lehetek akadálya annak, hogy elérjem a legmerészebb álmaimat.

– A díj jó lehetőség arra, hogy visszatekints a kezdetekre. Református lelkésznek készültél, végül nem ezt a pályát választottad. Bánod, hogy így alakult?

– Valójában nem én döntöttem el. Tizennyolc éves koromig arra készültem, hogy református lelkipásztor leszek, de nem vettek fel a Teológiára. Ma már azt mondom, hogy hála Istennek, mert megtaláltam a helyem. Nem bántam meg! Lelkészként nem tudnék ennyi mindenkinek szolgálni. Végezzen az ember bármit, ha azt hittel teszi, akkor rendben van. Hiszem és remélem, hogy operaénekesként az életvitelem és a pályafutásom sok mindenkinek utat mutathat és erőt adhat.

– Azok közé az emberek közé tartozol, akik nem felejtették el, hogy honnan jöttek. Ezt mi sem bizonyítja jobban, minthogy gyakran koncertezel szülőfaludban és a környező településeken. Miért ilyen fontosak számodra a gyökereid?

– Máig nagyon szeretek templomokban énekelni. A diploma megszerzését követően a Perkupai Református Templomban volt a debütáló koncertem. Egy egyszerű családból származom, amire nagyon büszke vagyok. Fantasztikus szüleim vannak, akiktől kiváló neveltetést kaptam. Ha a jó Isten megadja, hogy eljussak a New York-i Operaházba én ugyanolyan lelkesedéssel fogok onnan hazajönni Perkupára énekelni, mint Budapestre. Soha nem szabad elfelejteni, hogy az ember honnan indult!

– Van különbség az otthoni és a budapesti közönséged között?

– Mindkettő egyformán fontos számomra, viszont amikor otthon éneklek iszonyatosan izgulok. Nincs köztem és a közönség között az a biztos zenekari árok, ami távolságot ad. Nincsenek díszletek, jelmezek, fények. A közönség rendkívül közel van hozzám, szinte karnyújtásnyira. A végén aztán odajönnek olyanok, akik még láttak gyerekkoromban biciklizni. Tizennégy évesen elkerültem a településről és ilyenkor hazamegyek megmutatni, hogy mit is csinálok. Otthon lelkileg is feltöltődöm, hiszen az a szeretet és rajongás, amivel fogadnak hetekig kísér.

– Látsz abban missziót, hogy népszerűsítsd az operát a vidéki településeken?

– Mindenképp! Tudom azt, hogy sok embernek szinte lehetetlen eljutnia az Állami Operaházba, de még Budapestre is. A kettő együtt óriási teher. Miért ne vinném én oda egy csodálatos kis szeletét ennek a világnak, ha már ők nem tehetik meg, hogy jöjjenek? Hála Istennek a kollégák is meghatóan állnak ehhez a dologhoz. Tudják azt, hogy itt nem fognak sztárgázsit kapni, nem lesz vörösszőnyeg és médiafelhajtás, de kapnak olyat, amit máshol nem: hihetetlen nagy szeretetet, rajongást, könnyes szemeket és tekinteteket, amiket egy művész nem kap minden egyes koncerten, mert nem kerül közel a közönséghez. Szerencsés vagyok, hogy olyan emberek vesznek körül, akikkel lehet és érdemes csinálni valamit szépet.

– Másik nagy álmod az volt, hogy édesapa légy. Jól látom a Facebook-bejegyzéseid alapján, hogy ez duplán is valóra vált?

– Öt hete, hogy megszületett a második kisfiam, Kolos és három évvel ezelőtt Krisztán. Van egy fantasztikus feleségem, Franciska – ők életem legnagyobb ajándékai. Az a kivételes helyzet áll fenn, hogy a szakmai tevékenységem és a magánéletem is szépen alakul. Úgy lehetek kiváló művész, hogy van mögöttem egy egészséges, biztos családi háttér, és úgy lehetek jó férj, jó apa, hogy ha szakmailag a legjobb tudásom szerint végzem a dolgomat. Hála Istennek csak boldog panaszaim vannak, például hogy rengeteg a munkám vagy hogy éjjel fel kell kelljek bepelenkázni a kicsit. Hamarosan megadatik egy óriási dolog, hogy elénekelhetem a Bánk bán címszerepét Erkel Ferenc eredeti bariton verziójában. Lelkiismeretesen végzem a dolgom, amit a jó Isten nekem szánt. Igaz nem lelkészként, de legalább olyan szeretettel csinálom.

– Szerepből szerepbe bújsz nap mint nap. Mit tudsz tenni az ellen, hogy ne váljon rutinná a színpad?

– A perkupai miliő és a családom nem engedi, hogy az ember belefeledkezzen a sikerekbe és elszálljon vele a ló. Sokszor kirángatnak a lila ködből, hogy tudjam: hol a helyem és mi a dolgom. Nagyon sok minden van már mögöttem, és be kell valljam, hogy egyedül nem menne. Ez a díj a feleségemnek is szól, mert mindenben támogat és szeret engem, és a szüleimnek, akik hittek és bíztak abban, hogy a tehetségemet kamatoztatni fogom.

– A terveid egy része már megvalósult. Van még, ami hiányzik a listáról?

– Csak annyi, hogy szeretnék még jobb édesapa lenni és olyan művész, akire hosszú idő elteltével példaként tekintenek a fiatalok. Természetesen szeretnék nemzetközileg elismert művész lenni. Nagy álmom, hogy Rigoletto-t énekeljek, de megtanultam, hogy türelmesnek kell lennem és nem szabad siettetnem semmit. Aminek el kell jönnie, az el is fog! Az embernek csak tennie kell a dolgát...

Az interjút készítette: Kojsza Péter

A hírhez még nem érkezett
hozzászólás.
Hozzászólok.
rss

Napi lelki táplálék

Amikor pedig még nem ismertétek az Istent, olyan isteneknek szolgáltatok, amelyek lényegüket tekintve nem azok. Gal 4,8

Ez 24,1–14

„Fajtalan tisztátalanságodból meg akartalak ugyan tisztogatni, de te nem tisztultál meg” (13). Jeruzsálemet, a vérontó várost rozsdás fazékhoz hasonlítja az Úr. 

tovább

(9) „…miután megismertétek az Istent…” (Galata 4,8–11)[1]

ISTEN ISMERETÉTŐL SENKI SEM VÁLASZTHAT EL! (Róma 8,38) – 1. Milyenek voltunk? Nem ismertük az egyetlen, élő Istent, aki Jézus Krisztusban megmutatta magát és megváltott bennünket. 

tovább

1 THESSZALONIKA 1,1-5 - A nagymamám és én

Milyen sokszor énekeltük együtt nagymamámmal a Napfivér, holdnővér című film híres dalát: „Róla beszél fű, virág, verebek és pacsirták, rügyező és lombos fák, a simogató szél.

tovább

2017. november 22. szerda

Az Ige tisztító ereje

Ti már tiszták vagytok az ige által, amelyet szóltam nektek. (Jn 15,3)

 

tovább

Nagy Méda: Magasztalás

Vagy. Léted sugárzó fénye ott ragyog
minden ember szemén.
A fűszál harmatában is Te tükröződöl,
és a fák lombkoronája is a Te neved suttogja.

tovább