KözösPont a Hegy’-en

2012. Jul 25., szerző: Adminisztrátor

Idén is sátrat állított a Hegyalja Fesztiválon a református, az evangélikus és a katolikus összefogással létrejött misszió, a KözösPont. Az önkéntes fiatalokból álló csapat rendszeresen részt vesz Kelet-Magyarország legnagyobb könnyűzenei programján, hogy megmutassa a fesztiválozóknak a keresztyénség mai, élhető arcát.

A mesevilág kapuja

Éreztétek már úgy, hogy legszívesebben világgá mennétek? Vesztettétek már el az utat a félelmes rengetegben? Készen álltok a küzdelemre a gonosszal, lakozzon az bennetek, vagy rajtatok kívül? – Ezekkel a kérdésekkel hívogatták a július 18-22. között Tokaj-Rakamazon rendezett Hegyalja Fesztivál résztvevőit a KözösPont (KP) sátorba. A református, az evangélikus és a katolikus egyházak közös missziója idén a mesék világának kapujaként volt jelen a Tisza-parti könnyűzenei programon. A szervezők direkt olyan témát kerestek, amellyel keresztyének és nem keresztyének egyaránt tudnak azonosulni, és amihez a bibliai történetek és példázatok is könnyen köthetőek. – A legszolidabb és a legextrémebb fesztiválarcok is voltak gyerekek, ezért ismerik a meséket – mondja Szakács Gergely református lelkész, aki szerint a kézműves foglalkozásokon (Alkoss Sarok) és beszélgetéseken feldolgozott témák, például az útkeresés, a kísértések vagy a szerelem egyaránt foglalkoztatja a fiatalokat.

A jelenlét missziója

A KözösPont nem direktmissziót folytat, hanem a jelenlét misszióját képviseli: a munkatársak meghallgatják a fesztiválozók gondjait és problémáit, felerősítik pozitív élményeiket, és segítenek letenni a terheket. – A nyitottságunk és a közvetlenségünk az, ami nagyon megfogja őket, hiszen olyan dolgokat osztanak meg az életükről, amit mással nem biztos, hogy megtesznek – fogalmaz a lelkész. A misszió továbbá szeretné bizonyítani a társadalomnak, hogy a keresztyénség nem egy elavult dolog, ahogyan azt sokan hiszik. – Azt tapasztaljuk, hogy hazánkban a keresztyénség szubkultúra, és az emberek rossz véleménnyel vannak a történelmi egyházakról – véli Gergő, aki kiemeli: szeretnék eloszlatni a negatív sztereotípiákat. Elárulja: mindig van egy-két olyan fesztiválozó, aki órákat is képes eltölteni a sátorban, de arra is volt már példa, hogy valaki a misszión keresztül talált rá Istenre, és vált élő tagjává egy gyülekezetnek.

Isten szeretetét közvetíti

Horváth Dániel úgynevezett stafétatagként vett részt a KP idei munkájában. „Református lelkészként nem várhatom el, hogy az emberek csak úgy bejöjjenek a templomba. Szükség van olyan platformokra, melyeken keresztül meg tudom majd mozgatni a környezetemben élőket” – hangsúlyozza a teológushallgató, aki mint mondja a személyes beszélgetések során nem ad tanácsot, hanem Isten szeretetét közvetíti a betérők felé. Meg kell teremteni egy olyan környeztet az egyházi közösségen belül, ami befogadja a kívülálló embereket – tartja fontosnak Dani, aki úgy látja: a fesztiválokon tanult csapatmunka, nyitottság és missziói jelenlét hasznos lesz a későbbi gyülekezeti munkában.

A KözösPont legközelebb augusztus 8-13. között Európa egyik legnagyobb könnyűzenei és kulturális rendezvényén, a Sziget Fesztiválon várja a látogatókat.

Kojsza Péter

A hírhez még nem érkezett
hozzászólás.
Hozzászólok.

Kapcsolódó Galériák

Közös Pont a Hegy’-en

rss

Napi lelki táplálék

Viseljetek gondot tehát magatokra és az egész nyájra, amelynek őrizőivé tett titeket a Szentlélek… ApCsel 20,28

1Sám 31

„…hogy megvigyék az örömhírt…” (9). A filiszteusok megszabadultak veszedelmes ellenségüktől, Saultól. Örömük érthető, de közben Isten népének az élete romba dőlt. 

tovább

(32) „…kegyelme Igéjének ajánllak titeket…” (Apostolok cselekedetei 20,17–38)

A búcsúzás egy összetett, emberi érzés, tele nosztalgikus gyarlósággal, rámutatva halandó életünk nyomorúságára. De ne becsüljük le azt, ami annyira emberi. Amikor e földi létben VÉGSŐ BÚCSÚT veszünk; az mindig megrendítő (25). 

tovább

EZSDRÁS 8,31-36 - Végre célba érve

Utazni izgalmas! Amikor korábban családi nyaralásra indultunk, előtte mindenki nagyon izgatott volt. Előfordult, hogy az egyik gyereknek fájt a hasa, a másiknak a feje egy nagy utazás előtt. 

tovább

2017. szeptember 20. szerda

A testvéri szeretetről pedig nem szükséges írnom nektek, hiszen titeket Isten tanított az egymás iránti szeretetre, és mert gyakoroljátok is ezt minden testvér iránt egész Macedóniában. De kérünk titeket, testvéreim, hogy egyre inkább gyarapodjatok ebben… (1Thess 4:9-10)

 

 

tovább

ifj. Bartha Sándor: Elfáradtunk?

Még távol a csúcs.
Még nagyon messze.
Ködfoszlányok és felhők fedte,
messzi csúcs.
Ólomléptekkel, kőnehéz szívekkel
araszolunk felé,
s míg magunknak bíztatón suttogunk:
menni, menni kell!

tovább