Pál apostol sírja...

2006. Dec 25., szerző: Adminisztrátor

Pál apostol szarkofágját immár megtekinthetik a hívők és a nevét viselő bazilikát látogatók. A sírt formálisan csak 2005-ben nyilvánította Szent Pálénak az egyház - írta az El País című spanyol napilap. A szarkofág felnyitására azonban csak a pápa adhat engedélyt.

Pál apostol szarkofágját immár megtekinthetik a hívők és a nevét viselő bazilikát látogatók.

Bár a krónika már évszázadok óta arról szólt, hogy ide temették a 65-ben Néró császár idején lefejezett szentet, ennek bizonyítéka csak nemrég akadt. 2002-ben a vatikáni régészeti szolgálat ásatásokat kezdett a bazilika főoltára alatt és akkor vált láthatóvá a márványszarkofág, amelynek oldalán a latin nyelvű felirat arról tanúskodik, hogy a mártír Pál apostol nyugszik benne. A sírt azonban formálisan csak 2005-ben nyilvánította Szent Pálénak az egyház - írta meg az El País című spanyol napilap.

A sír most már megtekinthető - jelentette be Andrea Cordero Lanza Montezemolo bíboros, aki elmondta: az egyháznak nincs kétsége afelől, hogy a szent sírját találták meg, ezért pillanatnyilag nem nyitják fel, hogy az azonosítást elvégezzék. Nem zárta ki azonban, hogy később, ha meglesznek a szükséges engedélyek, tudományos vizsgálatot kezdenek. Engedélyt a szarkofág kinyitására csak a pápa adhat. Radiosugarakkal ugyan már megpróbáltak betekinteni a szarkofágba, a márvány vastagsága miatt azonban ez nem hozott semmiféle eredményt.

A római Szent Pál bazilikát, a Szent Péter Bazilika után a második legnagyobb katolikus templomot annak a templomnak a romjaira építették, amelyet a 4. században emeltek, még Constantinus császár alatt. Az idők során a szarkofág 1,3 méter mélyre süllyedt a földbe.
MTI

Forrás www.mno.hu

A hírhez még nem érkezett
hozzászólás.
Hozzászólok.
rss

Napi lelki táplálék

Az a nap pedig, amelyen Jézus a sarat csinálta, és megnyitotta a szemét, szombat volt. Jn 9,14

Lk 9,37–50

Jézus korában sem volt másként, mint napjainkban, szeretünk ön-magunkról többet gondolni, mint akik vagyunk. 

tovább

(6) „…megérti a példázatot és a hasonlatot…” (Példabeszédek 1,1-19)

Gyökössy Endre „Mai példázatok” című könyve történetekben világítja meg egy-egy bibliai szakasz üzenetét. A történetet írja le a szerző, az igehely megjelölése pedig csak a történet címe mellett szerepel, mégis a történet lesz eszközzé, amely mindenben az Ige üzenetét szolgálja.

tovább

Lukács 19, 11–19 - Megéri hűségesnek lenni?

Egy idős, kisvárosi templomba járó nénike azt mondta egyszer a lelkészének: „Isten nem mindig osztogat királyi módon, de ha hűségesen járunk Vele, akkor is ott leszünk, amikor azt teszi.” 

tovább

2019. február 25. hétfő

Bízott az ÚRban, Izráel Istenében; nem volt hozzá hasonló senki Júda királyai között, sem előtte, sem utána. Ragaszkodott az ÚRhoz, nem tért el tőle, hanem megtartotta parancsolatait, amelyeket az ÚR parancsolt Mózesnek. (2Kir 18:5-6)

 

 

tovább

Reményik Sándor: Ne ítélj

Istenem, add, hogy ne ítéljek –
Mit tudom én, honnan ered,
Micsoda mélységből a vétek,
Az enyém és a másoké,
Az egyesé, a népeké.
Istenem, add, hogy ne ítéljek.

tovább