Magyar Demorata - 2005.november 23.

2005. Nov 28., szerző: Adminisztrátor

Kuncze az egyházi vezetőkkel tárgyalna. Levelet írt Kuncze Gábor az SZDSZ elnöke az egyházi vezetőknek. A pártelnök szerint sokan félreértették pártjának az egyház-finanszírozás megváltoztatására tett javaslatát. A közelmúltban Gusztos Péter arról beszélt, hogy a jövőben meg kellene adóztatni a perselypénzt, valamint valótlanul azt állította, hogy az egyházi személyek mentesülnek bizonyos közterhektől. A liberális párt célja, hogy a válsztási kampányban megszólítsa az egyházellenes szavazók körét.

Az SZDSZ kényszerpályára került, hiszen a szocialisták lenyúlták a szavazóbázisát. Az egyházellenességben is volt erre kísérlet. Gyurcsány Ferenc majd egy éve látogatást tett a pápánál, ahol arról panaszkodott a katolikus egyházfőnek, hogy Magyarországon a vallási élet vezetői politizálnak. II. János Pál pápa azt kérte a szocialista kormányfőtől, hogy tartsák be a még Horn Gyula által aláírt vatikáni szerződést, amely rögzíti az egyházi támogatásokra vonatkozó megállapodást is. Végül Gyurcsány meghátrált és az egyházellenesség terepét átengedte az SZDSZ-nek. Kunczéék ezután kezdték el szorgalmazni a vatikáni szerződés módosítását és azt, hogy az egyházak támogatása a hívek feladata legyen és a mostani egy százalék helyett adónk két százalékát is lehessen az egyháznak adni, viszont az állami finanszírozás szűnjön meg. Az SZDSZ elnöke személyes megbeszélésre hívta az egyházak vezetőit az új támogatási rendszerről. A négy történelmi egyház vezetője a következő nyilatkozatban válaszolt Kuncze Gábornak.

 

 

Tegnap kézhez vettük Kuncze Gábor elnök úr levelét, amelyben ismerteti a Szabad Demokraták Szövetségének álláspontját, megemlítve, hogy szeretné tisztázni a félreértéseket.

A pártjuk nevében kifejtett nézeteket tisztán megértettük és nem félreértettük. Itt nem elsősorban azokra a levelekre gondolunk, amelyek megjelentek honlapjukon, és amelyek hangvételükkel mélyen megsértették a hívőket, hanem az egyik vezető parlamenti képviselőjük által nyilvánosan tett kijelentésekre.

Az egyház és állam kapcsolata nagyon sok kérdést felvet, és ezekre a kérdésekre sokféle válasz adható, de az igazi választ elsősorban a törvények betűjének és szellemének korrekt megtartása jelenti, nem pedig a napi, választási szempontok szerint megfogalmazott, tartalmilag ellentmondásos, komolytalan javaslatok hangoztatása.
Szeretnénk kimaradni mindenfajta politikai kampányból, és sajnálattal állapíthatjuk meg, hogy az SZDSZ egyes képviselői a választás közeledtével a vallásos emberekkel nem szimpatizáló szavazók voksainak megszerzésére törekednek, és ezért az egyházellenes hangulatkeltés eszközeitől sem riadnak vissza.
Reméljük, hogy e képviselők által megfogalmazottak nem tükrözik a párt egészének véleményét, és ezért az Elnök úr a levelet bocsánatkérésnek szánta – és ha ez így van –, azt a magunk részéről elfogadjuk.

Őszintén reméljük, hogy az SZDSZ – csakúgy, mint az európai liberális pártok túlnyomó többsége – elismeri és értékeli a vallásos emberek és szervezetek szerepét a társadalomban, és nem kívánja a Magyarországon kialakult, alkotmányos garanciákkal alátámasztott törvényes rendet megváltoztatni.

 

 

Dr. Erdő Péter bíboros
a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke

 

Dr. Bölcskei Gusztáv püspök
a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke

 

D. Szebik Imre püspök-elnök
Magyarországi Evangélikus Egyház

 

Dr. Feldmájer Péter elnök
Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége

A hírhez még nem érkezett
hozzászólás.
Hozzászólok.
rss

Napi lelki táplálék

Viseljetek gondot tehát magatokra és az egész nyájra, amelynek őrizőivé tett titeket a Szentlélek… ApCsel 20,28

1Sám 31

„…hogy megvigyék az örömhírt…” (9). A filiszteusok megszabadultak veszedelmes ellenségüktől, Saultól. Örömük érthető, de közben Isten népének az élete romba dőlt. 

tovább

(32) „…kegyelme Igéjének ajánllak titeket…” (Apostolok cselekedetei 20,17–38)

A búcsúzás egy összetett, emberi érzés, tele nosztalgikus gyarlósággal, rámutatva halandó életünk nyomorúságára. De ne becsüljük le azt, ami annyira emberi. Amikor e földi létben VÉGSŐ BÚCSÚT veszünk; az mindig megrendítő (25). 

tovább

EZSDRÁS 8,31-36 - Végre célba érve

Utazni izgalmas! Amikor korábban családi nyaralásra indultunk, előtte mindenki nagyon izgatott volt. Előfordult, hogy az egyik gyereknek fájt a hasa, a másiknak a feje egy nagy utazás előtt. 

tovább

2017. szeptember 20. szerda

A testvéri szeretetről pedig nem szükséges írnom nektek, hiszen titeket Isten tanított az egymás iránti szeretetre, és mert gyakoroljátok is ezt minden testvér iránt egész Macedóniában. De kérünk titeket, testvéreim, hogy egyre inkább gyarapodjatok ebben… (1Thess 4:9-10)

 

 

tovább

Reményik Sándor: Sóhaj a mindenségért

Vasárnap. Harangszó. Egy asszony elmegy 
Mellettem. A harangszóra megáll. 
Összeteszi kezét, fohászkodik 
Az utcán elmenőben: „Uram Jézus 
A rosszakon is könyörülj!” – 
A rosszakon is könyörülj: 
Ennyi egy-vers-soros imája. 
 

tovább