UFI (Utolsó Figyelmeztetés) - 2005. november

2005. Nov 28., szerző: Adminisztrátor

A hitről Legelsősorban leszögezhetjük, hogy a keresztény hitben élő ember nem alacsonyabb rendű senki másnál, mert úgymond „babonákban" hisz.

és ha így is lenne, ez a babona kétezer éves (ha zsidó-kereszténynek vesszük, akkor hat: úgyhogy pláne), ez önmagában is elég idő arra, hogy a magunkfajta reakciós ájult tisztelettel tekintsen rá. Ha a Barátok közt eljut a kétezredik évadig, oltárt állítunk, a Story összekötött példányait elhelyezzük a sekrestyében és hetente dvd-tokokból rakott máglyán égetjük el Kalamár Tamás producer használt ruháit, így áldozunk. Majd. Azt sietve hozzátesszük, hogy az ateista/hitetlen ember sem alacsonyabb rendű, sőt létezése nagyban könnyíti a keresztény egyházak missziós munkáját. Továbbmegyünk. Tovább, addig éljünk.
Igazi, zselégerincű kappanjobboldaliként azt sem vonjuk kétségbe, hogy egy hitgyülis vagy bármely kisegyházi tag hívő lehet. Előbbieket soha senki nem a hittételeik miatt bírálta, hanem azért mert egy kissé egyszerű szókincsű pasas a való élettel kapcsolatban is felállít igen nagy falszifikálhatóságú tételeket, de az tényleg legyen Dáridós Csocsesz és Hack Péter baja. Mondhatja erre persze a velünk élő materialista, hogy a történelmi egyházak sem tesznek mást, de normatíve visszakanyarodunk a kétezer évhez, és az okvetetlenkedőt jól leszúrjuk. (Kötelező hallgatnivaló: The Housemartins Caravan of Love című száma, ők „a negyedik legjobb zenekar Hullban”; marxisták és hívők, ilyen is van.) Mielőtt bárki itten nyitott európaiságunkon örvendezne, elmondjuk, hogy a szcientológia hívei és Jehova tanúi nem tartoznak a Tág Keblünk és Vidéke ÁFÉSZ kötelékébe. Előbbiek egy üzleti vállalkozás részei utóbbiak szimpla pogányok, tagadják a Szentháromságot. És vannak nekünk rendes saját antitrinitáriusaink a házban, Dávid Ferenc feat. I. János Zsigmond, nem kell import. Hazai termék, hazai munkahely.
Ezek azonban szervezeti kérdések. Mi a brand maga? Anélkül, hogy ámerikai fundamentalista körök világnézetét elemeznénk, „intelligens dizájnról” papolva (értjük: papolva, hehe), el kell ismernünk, hogy teljességgel racionalista alapokról is hitre lehet jutni. A világ rezdülései szinte adják magukat, hogy a Teremtő keze nyomát lássuk mindenütt. Ezért nehéz az ateistáknak, mert nyilvánvaló igazságokon kell túllépniük. De ők legalább azt hihetik, hogy tudnak valamit. Van a magyar társadalomnak egy nem elhanyagolható része, amely a szociológiai felmérések szerint a „hívő vagyok a magam módján” kategóriájába tartozik: néha késztetést érzünk arra, hogy péklapáttal kergessük az ilyeneket. „A templomban szépen énekelnek, sajnos a papok rátelepednek a vallásra meg a hitre” – kezdik. És a vallási szinkretisták egyezményes jelével folytatják: „Szerintem…” – fűzik tovább. Jegyezzük meg ezt a szót, a hagyományból élő ember legnagyobb ellenségét. A modern ember kotyvaszt, saját tetteinek maga a mércéje, sem objektív, sem transzcendens igazságok nem befolyásolják ítéletét. Szerintem Frei Tamás műsoraiból fontos dolgokat lehet megtudni, szerintem mindenki rendelkezik a saját testével, szerintem a társadalom a hibás, szerintem az államnak nyaraltatnia kellene az iskolásokat, szerintem Malota László a magyar Paulo Coelho. (Életből hozott példák, mind-mind. Szerintem.)
Sajnálatos módon egy protestáns atyafi, Pierre Bayle volt, aki jelenlegi ismereteink szerint először kimondta azt, hogy létezik hit nélküli erkölcs is, amely függetleníthető a kereszténységtől. A XVII. században még nem volt Technocol Rapid, füstszűrős cigaretta, és a napraforgómag is csak egészen szűk körű népszerűségnek örvendett. A Bayle-hez hasonló filantrópokat később meg úgyis lenyakazták a francia forradalomban, mert adóbérlők voltak, ergo a nép ellenségei. Egyébként pedig igen, létezhet erkölcs hit nélkül, egészen rendkívüli embereknél, azok meg olyanok, mintha keresztények lennének. Hitünk persze táplálkozhat – kultúrkeresztény módjára – egyedi élményekből: hajnali kettes miséből, általunk nem értett nyelven mondott litániából, füstölők ködéből, a fehér falon végigfutó napfényből, az evangélium egy mondatából, amely szíven ütött bennünket egy véletlenül hallott prédikációban. Érezhetünk borzongást, amikor az úrvacsoránál azt halljuk, hogy „így éltek vele a reformátorok, hitvalló őseink”. Érezhetjük mindezt, de tudnunk azt kell, hogy hitünk ettől még nem valódi, és sohasem lehet tökéletes. Önvizsgálatot tartva tudhatjuk, hogy nagy a pofánk, cinikusak vagyunk, részvétlenek, hárítók, az elfoglaltságainkra hivatkozunk: az alázat, a szeretet és a részvét kényelmetlen szavak, olyanok, mint egy együgyű vidéki rokon. Igazságaik egyszerűek, áttekinthetőek, és egy letűnt világban maguktól értetődőek voltak. Manapság mindazonáltalokat és hovatovábbokat kell hozzájuk madzagolni, a bonyolult időkre hivatkozni, nagy fejvakarások közepette.
Pedig valóban egyszerű: Ő meghalt, hogy mi élhessünk.

 

 

Tviszt Olivér

A hírhez még nem érkezett
hozzászólás.
Hozzászólok.
rss

Napi lelki táplálék

Mégis, amikor Galileába érkezett, befogadták őt azok a galileaiak, akik látták mindazt, amit Jeruzsálemben tett az ünnepen, mivel ők is ott voltak. Jn 4,45

Jel 22,8–21

Van-e annál nagyobb vigasztalás, mint ami ebben a néhány versben elhangzik? A lepra világnapján eszembe jut, hogy megszámlálhatatlanul sok, hitre jutott, korábbi leprabeteg bizonyossága is ez. 

tovább

(6) „Jaj, Úrnak kardja…húzódj vissza hüvelyedbe…” (Jeremiás 47)

– 1. A próféta Egyiptom után a filiszetusok ellen prófétál, akik mindig fenyegették Isten népét. Babilon azonban most őket is letarolta, elfoglalva a filiszteus nagyvárosokat. A próféta a babiloni hódítást áradáshoz hasonlítja, idők végezetét láttató paták csattognak, rettenetes harci zaj kíséretében (1–4).

tovább

Lukács 6,43–45 - Szó szerint

„Ami szívemen, az a számon.” Ez az igazság a mai napig is szó szerint értendő. Kevesen tudják, hogy ez már a Bibliában is meg van írva. 

tovább

2018. január 26. péntek

Ti barátaim vagytok, ha azt teszitek, amit én parancsolok nektek. (Jn 15:14)

 

tovább

F. Thompson (Ford.: Kosztolányi Dezső): Egy hópehelyhez

Ki volt, aki kigondolt? –
nem fér soha fejembe,
ó, könnyű hópehely, te!
Te tiszta, és te gyenge,
s kemény, akár a penge.
Ki vájt ki és ki dombolt
csodafémből, te lenge
és drága, szép pehelyke?
Ki kalapált a mennybe’
ezüstködből, te, kincsem?

tovább