Nemzetközi ifjúsági csereprogram Sárospatakon

2006. Aug 11., szerző: Adminisztrátor

Július 27. és augusztus 7. között a sárospataki gyülekezet látta vendégül a németországi Bansin és az angliai Burwell ifjúsági csoportját, összesen 30 fiatalt. A kapcsolat már négyéves múltra tekint vissza.  Azóta a három ifjúsági csoport minden évben másik országban találkozik nyáron. A csereprogramot támogatta az EU  a Mobilitáson keresztül...

A mostani hét témája így szólt: Building-bricks of Europe – Európa építőkövei. Ezen belül kilenc témával foglalkoztak: Demokrácia, Keresztyénség, Szolidaritás, Család, Emberi jogok, Nemzet, Kisebbségek, Kultúra, Az „európai gondolat”.
Július 26 -30 között a vendégek Sárospatakon tartózkodtak, a magyar résztvevők családjánál, július 30-aug 5. között pedig Telkibányán egy ifjúsági táborban, majd 6-án és 7-én újra Sárospatakon.
A fiatalok arra keresték a választ, hogy hogyan épülhet fel a közös Európa-ház, amely jelképesen az Európai Uniót illetve az egyesülő Európát jelenti. Melyek azok az építőkövek, elemek, amiből a megálmodott közös európai ház felépül? Mik ennek az építkezésnek az akadályai, mik az alapok, melyek a konstrukciós elemek.
A témák feldolgozása előadások, polgármesterekkel, politikusokkal való találkozók, intézménylátogatások, filmnézés, csoportos viták, szemináriumok, közös játékok formájában történt. 
Sárospatakon a csoport látogatást tett a Városházán, ahol Bárány István alpolgármester tartott tájékoztatót a városról, intézményeiről, a helyi közéletről.
A kisebbségek kérdéséhez egy, a cigányságot bemutató filmet néztek meg, majd pedig meglátogattak egy a református egyház által szerevezett nyári ifjúsági tábort Fonyban, amelyen hátrányos helyzetű, nagyobb részt roma fiatalok vettek részt.
Az EU aktuális kérdéseiről szóló vita vendége és előadója volt dr. Hörcsik Richárd parlamenti képviselő.
Egy napot Szlovákiában, Alsóláncon töltöttek, ahol helybeli magyar fiatalokkal találkoztak, majd pedig Hangácsi Mihály polgármester bemutatta nekik a községet, annak intézményeit és általában a szlovákiai magyarság életét.
Aug. 5-én délután Sárospatakon  a református templom kertjében volt egy nagyobb találkozó, ahol a magyar résztvevők családtagjaival és helybeli érdeklődőkkel,  fiatalokkal találkoztak. 
A templom kertjében felépítették kartondobozokból azt a jelképes „Európa-házat”, amelynek minden elemére három nyelven rá volt írva egy-egy olyan téma, amit megvitattak.
 A fiatalok minden napot áhítattal kezdtek, vasárnap részt vettek a pataki gyülekezet istentiszteletén.
A kevés szabadidőben arra is jutott idő, hogy megismerkedjenek Sárospatak nevezetességeivel, kajakozzanak a Bodrogon.
A csereprogram jövőre Németországban folytatódik.

(Győri István)

Képek:

Az alsólánci községháza

Csoportkép

Csoportmunka Telkibányán

Épül az Európa-ház

Látogatás a pataki városházán

Látogatás Fonyban

Melyik elem a legfontosabb?

A hírhez még nem érkezett
hozzászólás.
Hozzászólok.
rss

Napi lelki táplálék

Látta őt az egész nép, amint járkál, és dicséri az Istent. ApCsel 3,9

1Krón 1

A Bibliában a nemzetségtáblázatok célirányosan vannak összeállítva, mert a szentírókat azok a származási vonalak érdeklik, amelyek által Isten végrehajtja terveit. Tehát pl.: ki is volt „Ádám...” (1)?

tovább

(8) „…járkált, ugrándozott és dicsérte az Istent.” (Apostolok cselekedetei 3,1–10)

– Belegondolok abba, hogy sokunknak mennyi mindenünk van. Pedig állandóan panaszkodunk, hogy túlterheltek meg fáradtak vagyunk és „kiégtünk”. Noha tudunk járni, menni, ugrándozni, tudjuk tenni a dolgunkat. Sőt, még aranyunk és ezüstünk is van. Mert soha nem éltünk ennyien, ilyen jólétben, mint mostanság.

tovább

LUKÁCS 10,25–28 - Ilyen egyszerű az élet!

Általában allergiás vagyok a nagyszájú ígéretekre. A reklámok tele vannak ezekkel: Vedd ezt az arckrémet és négy héten belül a ráncaid 40%-kal csökkennek… 

tovább

2018. július 23.

„Mindez pedig, szeretteim, a ti épülésetekre szolgál.” (2Kor 12:19)

 

tovább

Füle Lajos: Emberek Jézus nélkül

Vak utakon bolyongva járnak,
céltalanság kíséri őket.
Búfelejtő, nagy akarással
néha-néha összeverődnek
s szétrebbennek riadtan újra,
mennek tovább, jobbat keresvén...
Törj hát az élet kenyeréből
egy darabot számukra, testvér!

 

tovább