hírek

Diákpresbiterek

2005/10/24 - Az egyházi programok szervezésében segédkező csapat, mely a diákpresbitérium nevet viseli A Sárospataki Református Kollégium Gimnáziumának tanulóiból szerveződött és megkezdte munkáját.

Köszöntő

2005/10/23 - Köszöntöm a kedves látogatókat a Tiszáninneni Református Egyházkerület Portálján!Örömmel közölhetem, amiről most már a saját szemével is meggyőződhet a tisztelt látogató, hogy elkészült az egyházkerület hivatalos weboldala. A portál elkészülését hosszas előkészületek előzték meg annak érdekében, hogy ne csak statikus információkat hordozó ritkán látogatott honlap legyen, hanem folyamatosan frissülő információs portál, melyet minden regisztrált felhasználó tulajdonképpen szabadon szerkeszthet. A regisztrációhoz nem kell más, mint a főoldalon a jobb felső sarokban a „regisztráció” gombra kattintva a kért adatokat megadni, majd az e-mailben megkapott jelszóval már be is lehet lépni. Fontos lehet ez a regisztráció, hiszen a portál puszta látogatásán és böngészésén túl a regisztrált felhasználónak az alábbi lehetőségek nyílnak meg:

Nyílt nap

2005/10/21 - 2005. november 17.-18. csütörtök, péntek,Nyílt nap a Sárospataki Református Kollégium GimnáziumábanPostacím: Sárospatak, Rákóczi út 1. 3950Postafiók: 216Telefon: 06-47/311-039Fax: 06-47/311-720 E-mail cím: refi@reformatus-sp.sulinet.hu  

Alapítványi felhívás

2005/10/13 - Az Alapítvány az igazgatóság és a tantestület elhatározásából született meg1995-ben, s célul tűzte ki a Sárospataki Református Kollégium Gimnáziuma hírnevének és hagyományainak megfelelő színvonalú szakmai, oktatási, lelkinevelési feladatok minél színvonalasabb megvalósulásának támogatását.

eMagyarország pont Szerencsen

2005/10/13 - Szerencsen A Református parókia udvarában eMagyarország pont. 

Szerencsi református gyülekezet a Weben

2005/10/13 - Beindult a Szerencsi református gyülekezet Weblapja.Adja át ismerõsének! Valamint nézzen szét nálunk!www.szerencsireformatusok.ini.hu

Újra indul a dráma-csoport a MÁON-ban

2005/10/13 - A miskolci MÁON Református Szeretetotthon Magvetõ dráma-csoportja októberben ismét elkezdi próbáit.

Nyílt nap

2005/10/13 - 2005. november 22., 23., kedd, szerdaA Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon8 órától nyílt napot tartMiskolc Kálvin J. u. 2.

475. év a Sárospataki Református Gimnáziumban

2005/10/13 - Iskolánk fennállásának 475. évében tisztelgünk a nagy pataki diákok elõtt. Születésnapjuk közeledtével egy-egy osztály tanulói megemlékezést tartanak, felidézik a híres diákelõdök munkásságát személyiségét.

A Borsod-Gömöri Egyházmegye rendkívüli közgyűlése

2005/10/03 - A Sajóvámosi Református Egyházközség Presbitériumának feloszlatása

Új szakfolyóirat: Collegium Doctorum

2005/09/16 - A MRE Doktorok Kollégiuma több mint 30 éves fennálása után kötelességének érezte, hogy a Református Teológia területén saját peridikát indítson Collegium Doctorum címmel

Új szakot indított a Sárospataki Teológia

2005/09/07 - A Sárospataki Református Teológiai Akadémia új szakot indított lelkipásztori munkatárs-katekéta névvel.

Hallgassa online az Európa Rádiót

2005/09/07 - A Tiszáninneni Református Egyházkerület hivatalos portálján lehetőséget biztosít arra, hogy ne csak a Miskolciak és környékbeliek hallgathassák az Európa Rádiót. Portálunkról a mai naptól kezdve bárhonnan on-line hallgathatja a rádió műsorát. Kattintson a részletekre hogy megtudja, hogyan teheti ezt meg.

Egyházi tulajdonban az Európa Rádiót működtető Kht

2005/09/07 - A Tiszáninneni és Tiszntúli Református Egyházkerületet megvásárolták az Európa Rádió Miskolc Mûsorszóró Közhasznú Társaságot. Az ünnepélyes bejelentést fogadás keretében teszi meg a két egyházkerület püspöke.

Archívum

Keresés dátum szerint:


Aktualitás beküldése
rss

Napi lelki táplálék

Tartsátok meg, és teljesítsétek azt, amit Istenetek, az ÚR, megparancsolt nektek, ne térjetek el attól se jobbra, se balra. 5Móz 5,32

5Móz 5,22–33

„Ezeket az igéket mondta el az Úr nektek, az egész gyülekezetnek...” (22). Isten beszél. Meg akar szólítani bennünket is, a mai gyülekezetek tagjait: „...életben maradhat az ember, ha Isten beszél hozzá” (24). 

tovább

(2) „…hirdette nekik az Igét.” (Márk 2,1–12)

JÉZUS HIRDETI AZ IGÉT.

– 1. Jézus gyakran elrejtőzik. Márk evangéliumának kulcsa a „messiási titok”: addig ne szóljanak róla, amíg a kereszten és utána nyilvánvaló nem lesz, hogy ki is Ő valójában. 

tovább

2 SÁMUEL 11,1–13 - Eltussolási kísérlet

Mialatt rotyogott az étel a tűzhelyen, még gyorsan kipakoltam a mosogatógépet. A rádióból hangzó zene jó hangulatot teremtett, és feltöltött energiával. Hirtelen csörömpölés törte meg az idillt – upsz, ez a férjem bögréje volt! 

tovább

2018. május 20.

Ki nekem a Szentlélek?

“…és én kérni fogom az Atyát, és más Vigasztalót ad majd nektek, hogy veletek maradjon mindörökké” (Jn 14:16)

tovább

Balog Miklós: Himnusz a Szentlélekhez

Ki hajdan ősvizek felett lebegtél
a mindenség kavargó káoszán,
Te látomás a próféták szemében,
ajkán ítélet, szívén szent remény,
dicsőség néked áldott Harmadik!

Ki Megváltónk formáltad földi testté,
hogy Benne leljünk égi életet,
örök vonzásoddal Hozzá vezettél,
Te adsz hitet nekem s növekedést.
Megszentelő munkád magasztalom!

tovább