Harmadik alkalommal rendezi meg a Tiszáninneni Református Egyházkerület a gyülekezeti találkozót Sárospatakon, a Református Kollégium udvarán. Idén június 8-án, szombaton 10 órakor kezdődik egyházkerületünk egyik legnagyobb rendezvénye.
Sátoraljaújhelyen 2024. május 11-én immár harmadik alkalommal került megrendezésre a Tiszáninneni Református Egyházkerület szervezésében a H2Ő - az Élet Vize elnevezést kapott városi evangelizáció.
Lemondott sajóvelezdi gyülekezeti lelkipásztori szolgálatáról Pásztor Dániel. A lemondás - az illetékes Borsod-Gömöri Református Egyházmegye elnökségének lemondást megállapító határozatával - hatályossá vált.
Április 20-án délután kettő órakor hálaadó alkalomra gyülekeztek a Sajószentpéteri-Bányai Református Egyházközség templomában. A Hálaadó alkalomra a gyülekezet presbitériuma hívogatta a vendégeket
Lelkipásztorok gyermekei és családtagjaik gyülekeztek április 20-án délelőtt 10:00 órakor az egyházkerület székházában. A lelkészcsaládban felnőttek találkozójára érkezett több mint 50 résztvevőt...
A Tiszáninneni Református Egyházkerület Nőszövetségének megújult vezetése találkozóra hívta az egyházmegyék gyülekezeteinek nőtagjait. Így került sor 2024. április 13-án szombaton a Miskolcra szervezett Nőszövetségi konferenciára is.
A Magyarországi Református Egyház Zsinatának Elnökségi Tanácsa 2024. április 10-i ülésén megtárgyalta a 2024. április 24-25-ére tervezett zsinati ülés napirendjét.
2024. március 27-én a Debreceni Helyőrségi Zenekar közreműködésével, második alkalommal került megrendezésre zenés Istentisztelet a Miskolc-Avasi református templomban.
"Ősszel együtt készült három gyülekezet, a nekézsenyi, a tardonai és a szilvásváradi, a közelgő presbiterválasztásra." Az esemény beszámolóját Ottenberger Balázs Nekézseny lelkipásztorától olvashatják.
Március 8-10. között Mádon, a református egyházközség volt a házigazdája, a már több mint egy évtizedes hagyományra visszatekintő Borumnak, azaz a Kárpát-medencei Református Szőlészek és Borászok Fórumának.
Ebben az évben is együtt imádkozhattak a világ minden országában március 1-én a Krisztusban hívők. A palesztin keresztyének által összállított liturgiával a háború terhét viselő gázai övezetben élőkért, a békéért, az egymás szeretetben való elhordozásáért könyörgött a világ keresztyénsége.
Március 2-án Török István nyugalmazott lelkipásztor és vallástanár, nemzedékek tanítója életének 85. esztendejében hazatért Teremtőjéhez. 2024. március 16-án, szombaton 11 órakor a Kollégium udvaráról kísérik majd utolsó útjára.
Az átányi gyülekezet február 25-én, vasárnap hálaadó istentisztelet keretében mondott köszönetet Ferenczfi Zoltánnak, aki 43 év lelkipásztori szolgálat után vonult nyugdíjba.
A Tiszáninneni Református Egyházkerület ezen az éven nyári táborokat, napközis táborokat is kíván anyagilag támogatni. Alábbiakban olvashatják pályázat feltételeit.